728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2014. november 25., kedd

    André Stern: "…és sosem jártam iskolába.” - VIDEÓVAL!

    Beszélgetés André Sternnel. Az 1971-ben született zenész, zeneszerző, gitárépítő, újságíró és író soha nem járt iskolába. Nem részesült otthoni taníttatásban sem, hanem szülei lehetővé tették, hogy képességei szabadon, a saját ritmusában bontakozzanak ki. Élményeit két könyvben örökítette meg, illetve gyakran hívják előadásokat tartani.

    “inkább arról beszélek, mi volt a gyermekkoromban, és arról, milyen az, amikor az embernek tisztelik a vele született képességeit, megmaradhat a saját ritmusában, és így nőhet naggyá. Közben gyerek maradhat, természetes gyermeki állapotában. Fontosabbnak tartom a mindannyiunkban ott rejlő tudásszomjat bemutatni. Ahogy azt én átéltem, vagy ahogy a fiamnál látom. Hihetetlen, hogy olyan mintha ezt látnánk kivételnek, pedig ez a természetes. “

    “Bármennyire felkészült lehetsz is, a gyerek biztosan abba fog belekérdezni, amit nem tudsz, mivel nem láthattad előre. Így együtt indul el az ember a keresésre. Gyakran nem is kellett kinyilvánítanom az érdeklődési területeimet, ők megfigyeltek engem, hiszen egy fedél alatt éltünk. Amikor együtt élünk, nincs szükség kimondani, mi érdekel, hiszen együtt vagyunk. Azok a szakmák, amiket megtanultam, nem a saját agyszüleményeim voltak.”

    “Figyeljétek a gyerekeket. A két-három éves gyerekeket. Figyeljétek meg, hogy milyenek. Ahogy magukba szívják a világot, hogy mennyire lelkesednek minden iránt, milyen nyitottak, elfogulatlanok, ahogy magukban hordják a teljes hierarchia-mentességet. A gyerekek nem ismernek hierarchiát az emberek között, a fajok, a nemek között, még a szakmák között sem. Nézzétek ezt meg, majd terjesszétek ki az egész életre. Ez csodálatos! S ez az, amit átélhettem. És most a gyakorlati példák: az olvasást és az írást minden gyerek elsajátítja. Rengeteg szülő mesél arról, hogy a gyerekei már az iskolakezdés előtt megtanultak írni-olvasni, noha a szülők nem tanították meg nekik. Érdekes, hogy egy szülő sem gondolja ezt tovább. Vagy itt van a saját anyanyelvünk. Senki nem tanította meg nekünk. Járni sem másoktól tanultunk. És az bármi mással is így működhetne. Csak ki kellene próbálnunk! De senki nem próbálja ki.”

    “Különös, hogy mihelyt szabadságot adunk egy gyereknek, akkor egész nap játszani fog. Nem vesszük észre, hogy ez nem véletlen. Ha minden gyerek, mihelyt megkapja a szabadságot, játszani kezd, ennek a ténynek fel kellene nyitni a szemünket. Hogy ez a legfontosabb tevékenység, a legértelmesebb, az egyetlen értelmes tevékenység a gyerekek számára. A felnőttek félnek attól, hogy a gyerek nem tanul semmit, noha nincs tapasztalatuk benne, hogy milyen is az, amikor egy gyereket meghagynak ebben a szabadságban, és ebben az állapotban hagyjuk őket.”

    “ha visszagondolok a gyerekkoromra, vagy ha a fiam gyerekkorát figyelem, akkor mindezt nem látom másnak, és ezért elnézést kérek, mint teljesen felesleges tartozékoknak, melyeknek csak annyi szerepük van, hogy megnyugtassák a felnőtteket.”

    “Egy átlagos gyerek vagyok, azonban egy élő példa is arra, hogy nincs szükség a nevelésre, a tananyagokra, a gondokra és a félelemre. Hogyha egy gyereket meghagyunk a lelkesedésben, és tiszteljük azt, hogy nem lesz belőle analfabéta, aszociális, munka nélküli lény. De bennünk ott a félelem, és még félre is vagyunk tájékoztatva, nemcsak azt hisszük, hogy az iskolán kívül nincsenek más megoldások, más utak a képzésre és a sikerre, arra az oly fontos sikerre. Sőt, inkább benne tartanak abban a helytelen gondolkodásban, hogy az ember iskola nélkül nem viszi semmire, és aszociális analfabéta és munkanélküli lesz. Ezek közül semmi sem stimmel.”

    “Gondot okoz megkülönböztetni egymástól a szabadidőt, a munkát, a kenyérkeresést, a hivatást, a munkahelyi életet a magánélettől, és egyébként helytelennek tartom ezeknek a dolgoknak a megkülönböztetését. Minden, ami szétválaszt minket, ami szétválaszt minket a világtól, a természettől, a gyerekektől, a partnerünktől, az élettől, a bolygótól – a személyes véleményem szerint – helytelen. Tehát én nem ismerem ezeket az elválasztásokat, elkülönüléseket.”

    “A szüleim hozzáállása ugyanis nagyon egyszerű volt, és ez alapvetően fontos. Akármilyen ötlet, akármilyen módszer, módszertan-elv, akármilyen teória vagy feltételezés helyett a gyerek volt az, amiből ők kiindultak. Nem magukból indultak ki, hanem a gyerekből. És az az egyszerű, és nagyon egészséges kérdés vezette őket, vagyis inkább kíváncsiság, hogy feltegyék azt a kérdést, hogy mi lesz a következő természetes lépés a gyermek természetes, spontán adottságában. És nem az, hogy hogyan tudnánk mi valamely pedagógiai módszer alapján bevezetni a következő lépést. Ez egy alapvető különbség. Ezt akkor most ábrázolnám, és ez is nagyon fontos: a gyerek mindig az első számú referencia-személy felé fordul, amikor csinál valamit, és zöld jelzést vár el tőle. Ez nekünk, szülőknek, mint első számú referencia-személyeknek óriási felelősséggel jár. Mivel vagy megadjuk a zöld jelzést a gyermek spontán képességeihez, vagy nem. A gyereknek pedig akkora vágya van a kötődésre, hogy még abba is belemegy, hogy a saját adottságait feladja olyan dolgokért cserébe, amiket jó néven vesz a referencia-személy. Ennek másként kellene lennie. Ez a mi csodálatos felelősségünk.”

    “Odafordult hozzám (nem szó szerinti értelemben fordul el, hogy Hé, apa…)hanem a zöld jelzést várja el tőlem. És ezt tőlünk természetesen automatikusan megkapja. Nyomban üdvözöljük a belőle jövő spontán késztetést, nem feltétlenül szavakkal, hanem a levegővel, amit ki- és belélegzünk, a nálunk uralkodó hangulattal, a bizalmas kötődéssel. Megkapja a zöld jelzést,”

    “Odahívja magához, figyelj: 1-2-3-4-5-6. ez azonban nem befolyásolja, mivel Antony már rajta van a sínen, és már megkapta a zöld utat a spontán késztetéshez. De mivel hallja a számokat, így azt válaszolja, hogy kettő-négy-hát. Ő nem hülye! Pontosan hallotta a többi számot is. Az ő játéka a kettő-négy-hát…Majd pár nappal később, amikor Antony 1-2-4-5-6-ot mondott, akkor tudtuk, hogy ez az ő saját fejlődése, ez a természetes fejlődése, a már említett következő természetes lépés a képességeiben. Olyan csodálatos megfigyelni. Egy csoda, hogy magától fejlődik. “

    “A gyerekeknek kikötőre van szükségük, ahol tökéletes bizalmat élvezhetnek, ahol teljesen el tudják engedni magukat, ahol benne lehetnek az egységben, és pont ez a szoros egység az önállóság táptalaja. És aztán ebből a békés kikötőből indul el a gyerek a nagyvilágba. Ez pontosan az ellenkezője annak, amit sokan gondolnak. Úgy vélik, hogy a gyereket minél hamarabb el kell választani, minél hamarabb el kell küldeni.”

    “Így a gyakorlatban jöttem rá, hogyan lehet megoldani egy konkrét problémát, és nagyon sokat tanultam belőle. És ez egy nagyon de nagyon körülményes módszer volt. Lehetett volna egy sokkal egyszerűbb út is, nagyon bonyolult volt az én utam, de ez az én utam volt!”

    “Megfigyelték, hogy a gyerekük milyen lelkesedést mutat az élet más dolgai iránt, és mennyire igazuk volt. Nem tapostak szét semmilyen láthatatlan folyamatot csak azért, mert ők nem látják. Fél évvel később egyszer csak elővettem egy könyvet, és folyékonyan felolvastam belőle, tehát minden köztes folyamat, a betűzés és a folyékony olvasás között rejtve zajlott bennem, és nagyon rossz lett volna, ha ezt széttaposták volna, vagy ha ebből olyan problémát vagy betegséget kreáltak volna, ami nem is létezik.”

    “ezek a gyerekek azért ülnek a tévé előtt, mert különben nem tudnának mit kezdeni magukkal, mert nem tudják a többiek, hogy mit kezdjenek velük. Olyan, mintha leparkolták volna őket oda. De egy gyerek, akit meghagynak a játszás állapotában, nagyon gyorsan elunja magát a tévé előtt, vagy egy élettelen dolog előtt, ami nem kommunikál vele.”

    “Kezeskedem róla, ha a gyermeket meghagyják a játék állapotában, nem válhat sem analfabéta, sem aszociális lénnyé.”

    VIDEÓ:
    Közzétette: www.fenyorveny.hu
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!
    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: André Stern: "…és sosem jártam iskolába.” - VIDEÓVAL! Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top