728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2014. augusztus 17., vasárnap

    A spirituális ébredés tünetei 51 pontban

    1. AZ ALVÁSI SZOKÁSOK MEGVÁLTOZÁSA:

    Nyugtalanság, forró lábak, éjszakánként 2-3 alkalommal felébredés. Ébredéskor fáradtnak érzed magad valamint naponta több alkalommal is. létezik egy bizonyos alvás modell, az úgynevezett alvás-triád, mely sokaknál előfordul éspedig: 2-3 órát alszik, felébred majd ismét alszik pár órát majd ismét felébred és elalszik. Másoknak, megváltozik az alvás igényük. Kevesebb alvás is elegendő számotokra. Az utóbbi időben nagy energia hullámokat éreztem, melyek fejem búbjától indulva átjárták testemet. Ez nagyon jól van, ám hosszú időn át ébren tart engem, miután megszűnik.

    Tanács: Szokjatok hozzá! Béküljetek meg azzal ami történik és ne aggódjatok azért, hogy nem alusztok eleget (mely néha álmatlanságot is jelenthet). Képesek vagytok jobban helyt állni az elkövetkező napon, ha csak arra gondoltok amire szükségetek van. Ugyanakkor megkérhetitek a felső hatalmat arra, hogy időnként adjon nektek egy szünetet és engedélyezze, hogy egy egész éjszakát mélyen átaludjatok. Ha azonnal nem tudtok visszaaludni használjátok ezeket a pillanatokat meditálásra, vers olvasásra, napló írásra vagy a hold szemlélésére. Testetek alkalmazkodni fog az új alvási modellhez.

    2. Különböző tevékenységek a fejetek búbján: viszketések, csípések és hasonló érzések a fejbúbon vagy a gerincoszlopon. Vibráló energia kitörés a fejtetőn, mintha az energia kitörne ott majd tusfürdőhöz hasonlóan áramlana. Ugyanakkor olyan érzések, mintha az energia cseppenként törne ki a fejtetőn. Ugyanez a dolog nyomásként is érzékelhető a fejtetőn, mintha valaki erősen nyomná fejtetőtöket ujjával. Amint az 1 pontnál is megjegyeztem, óriási energiakitöréseket éreztem a fejem tetején keresztül. Előzőleg, általánosabb nyomást is éreztem, mintha fejemet szelíden szorítóba fogták volna. Egy férfi azt mondta nekem, hogy érzete amint tarkóján felemelkedik a szőr és egész teste libabőrös volt.

    Tanács: Nincs amiért beijedjetek. Amit megtapasztaltok, az a fejtető csakrának a menyilása Az érzések azt jelentik, hogy megnyíltok, hogy befogadjátok az isteni energiát.

    3. VÁRATLAN EMÓCIÓ HULLÁMOK: hirtelen elsírjátok magatokat. Minden ok nélkül idegesek vagy haragosak lesztek. Ezután majd nagyon boldogságot éreztek. Minden magyarázat nélkül szomorúak lesztek. Majd ezután - nagyon boldogak. Mint egy emocionális hegy-völgy állapot. Gyakran nyomást éreztek vagy érzitek amint az emóciók a szívcsakra zónában koncentrálódnak. Ezt nem szabad magával a szívvel összetéveszteni, mely a szívcsakra bal oldalán található.

    Tanács: Fogadjátok el érzelmeiteket úgy ahogyan jönnek és hagyjátok elmenni azokat. Menjetek direkt a szívcsakrába és érezzétek az emóciót. Terjesszétek ki az emóciót minden mezőtökre és lélegezzetek mélyen a gyomrotokból a melletek felé. Tudatosítsátok amit éreztek és engedjétek, hogy az érzés magától elpárologjon. Senki felé ne irányítsátok emócióitokat. Takarítotok a múltban. Ha segítségre van szükségetek, mondjátok ki hangosan, hogy fel szándékozzátok szabadítani minden régi problémáitokat és kérjétek a Felső Hatalom segítségét számotokra. Kérhetitek Elohimtól is, hogy ezeket az érzelmeket könnyedén és szelíden szabadítsátok fel. Legyetek hálásak azért, hogy testetek felszabadítja ezeket az emóciókat és nem őrzi magában, ahol árthatnak nektek. Az egyik forrás szerint, a depresszió, a kapcsolatokról, tevékenységekről stb. való lemondás képességéhez kapcsolódik, melyek már nem felelnek meg nekünk és frekvenciáinknak. Amikor bűnösnek érezzük magunkat azért, hogy engedtük elmenni ezeket a kapcsolatokat, a depresszió segít nekünk e fájdalmat kezelni.

    4. Látszólag régi problémák térnek ismét vissza: amint fentebb leírtuk és olyan emberek jelennek meg életünkben, akikkel ezeket meg kell oldanunk. Lezárási problémák. Vagy talán az önértékeléssel, bőséggel, kreativitással, szeszélyekkel...stb. kapcsolatos problémákat kell megoldanunk. Olyan források vagy emberek kezdenek megjelenni az életetekben, akikre szükségetek van e problémák megoldásához.

    Tanács: Akárcsak a 3. pontnál, ne mélyüljetek el túlságosan e problémák analizálásában. Ha túlságosan közelről elemzitek őket, beragadhattok ezek ciklikus, vég-nélküli újrakezdésébe, a legmélyebb szinteken. Keressetek magatoknak szakértői segítséget ha szükségetek van erre és menjetek tovább. Ne próbáljátok elkerülni vagy figyelmen kívül hagyni ezeket. Fogadjatok el mindent ami veletek történik és köszönjétek azt a segítséget amit nektek hozott és menjetek tovább. Köszönjétek meg Felső Hatalmatoknak, hogy lehetőséget ad számotokra e problémák félszabadításához Emlékezzetek erre: nem kívánjátok azt, hogy ezek a problémák testetekben rögzüljenek!

    5. Testsúly változások: az Amerikai E.Á. lakosságának testsúlynövekedése fenomenális. Gyakran elnyomott félelmeink eredményeként hízunk meg, melyek most felszínre kerülnek, hogy megoldódjanak. Egy védekezés felépítésével reagálunk erre. Ugyanakkor megpróbáljuk rögzíteni magunkat, megnöveljük ellenállásunk tömegét a test megnövekedett frekvenciáival szemben.

    Tanács: Ne ijedjetek meg, fogadjátok el annak a helynek a tüneteként ahol most vagytok. Majd megnövekedik/lecsökken testsúlyotok akkor, amikor minden kételyeiteket integráltátok.

    Szabadítsátok fel az ezzel kapcsolatos szorongásotokat. Ezek után végül sikerül nektek könnyedén növelni/csökkenteni testsúlyotokat. Mozogjatok. Étkezés előtt, tegyétek a következőket: üljetek le szépen az asztal mellé, egy kellemes helyen.

    Gyújtsatok meg egy gyertyát. Örüljetek az étel külső formájának. Tegyétek domináns kezetek tenyerét a szívetekre és áldjátok meg az ételt. Mondjátok testeteknek, hogy az ételt az ő táplálására fogjátok használni, ám nem fogjátok az ételt emocionális éhségetek kielégítésére használni.
    Ezután, tegyétek kezeteket balról jobbra az étel fölé és áldjátok meg azt. Lehet, hogy az ételt melegnek fogjátok érezni bár hideg az. Szeretem azt hinni, hogy az étel jó számomra akkor amikor melegnek és táplálónak érzem azt tenyeremmel. Ugyanakkor azt is megfigyeltem, hogy ha az étel megáldását gyakorlom, már nem eszem oly sokat. Nagyon fontos, hogy ne mondj le akkor ha étkezés előtt valamiképpen megfeledkeztél az étel megáldásáról. Ha megfeledkeztem erről és már az étkezés befejezéséhez közeledem, mindenképp megáldom az ételt. Ily-módon megőrzöm a szokást. Egy másik dolog az, hogy jelen maradjatok étkezés közben, - ne nézzétek a tévét, ne olvassatok. Szívből örüljetek az áldásnak mely előttetek van.

    6. Változások a táplálkozási szokásban: szokatlan kívánságok és különös választások. Egyesek rájönnek, hogy már nem annyira éhesek mint ezelőtt. Vagy, ellenkezőleg, még éhesebbek.

    Tanács: Ne tagadjátok azt amit testetek kér. Ha nem vagytok biztosak benne, próbáljátok meg felfedezni mi az amit testetek kér. Ugyanakkor próbáljátok megáldani az ételt, amint fentebb leírtam azt az 5. pontban.

    7. Ételérzékenység, allergiák amilyenek még soha nem fordultak elő nálatok: amilyen mértékben spirituálisan növekedtek, annál érzékenyebbé váltok környezetetekre. Testetek megmondja amit nem tolerál, mintha eltávolítaná azt ami már nem kell neki. Talán megtisztultok a mérgektől. Egyes emberek felfedezik, hogy szájuk gyakran tele van fehéres lepedékkel, akárcsak a hosszútávfutóknak egy verseny végén.

    Tanács: Egy akkupunkturista azt mondta nekem, hogy ez a lepedék eltávolítható ha szánkat 10-15 percen keresztül kiöblítjük hidegen préselt olíva olajjal majd a WC kagylóba köpjük ezt az olajat, mely tele van azonnal elpárolgó mérgekkel, ezért nem szabad a kagylóba kerüljenek. Fogmosás után tegyétek ezt majd a fogkefét is mossátok meg, eredményes.

    8. Az érzékek felerősödése. Az érzékenység megnövekedése.

    8 a. Látás: elködösülő látás; a tárgyak remegni látszanak. Csillogó részecskéket látunk, az aurát az emberek, állatok, növények és tárgyak körül. Egyesek bizonyos dolgokat áttetszőnek látnak. Amikor becsukjátok szemeteket nem sötétséget hanem vöröset láttok. Csukott szemmel geometriai formákat, erős színeket vagy képeket láttok. A színek sokkal erősebbnek tűnnek: az ég acélhoz hasonló és a fű rendkívül zöld. Gyakran láthatóak a talajt átszelő vonalak. Amint még érzékenyebbekké váltok, formákat vagy kontüröket láthattok a levegőben, főképp akkor ha a szobában félhomály van, csukott vagy akár nyitott szemmel, fehér alakokat láthattok szemetek sarkában. (Ők a vezetőitek.)

    Tanács: Látásotok sokféle aspektusból meg fog változni: új látásmódokat tapasztaltok meg. Legyetek türelmesek. Bármi is történne, ne féljetek! A ködös látás, ásítással szüntethető meg.
    8 b. Hallás: javulhat vagy gyengülhet. Egyszer azt hittem, le kell menjek a főútról, annyira erősen hallottam az autókerekek nyikorgását az aszfalton. Más tünetek lehetnek a fejben hallott hangok, pityegések, tónusok, zene vagy elektronikai hangok. Egyeseknek audio diszlexiának nevezett tüneteik vannak: nem mindig értik meg azt amit az emberek mondanak, mintha saját anyanyelvüket már nem értenék meg. Mások különös hangokat hallanak álmukban, mintha valaki föléjük lenne hajolva. Megkérhetitek ezeket a jelenléteket, hogy távozzanak vagy megkéritek Mihály Arkangyalt, hogy oldja meg ő a helyzetet. Megismétlem: nem kell megijednetek.

    Tanács: Bízzátok a történések menetére magatokat. Engedjétek behatolni. Hallgassátok. Füleitek, az új frekvenciákhoz alkalmazkodnak.

    8 c. Felfokozott szaglási, tapintási, ízlelési érzékek: megfigyeltem, hogy most, a kémiai adalékanyagok illatát és izét bizonyos ételekben, kellemetlen formában érzem. Más ételeknek abszolút csodálatos ízük van. Egyes embereknél ezek a felfokozott érzések egyaránt kellemesek, mint felkavaróak. Időnként érezhettek virág illatot. Számtalan misztikus megtapasztalta ezt.

    Tanács: Örüljetek ennek az érzetnek!

    9. Bőrkiütések: viszketés, csomók, pattanások, kivörösödés, zona zoster. A harag bőrkiütéseket okozhat a száj körül és az állon.
    Hónapokon keresztül bőrkiütéseim voltam, egy múltbéli epizód gyógyulási tüneteiként Amikor sikerült nagyrészt megoldanom az illető helyzetet, a betegség megszűnt.

    Tanács: Lehetséges, hogy mérgeket ürítetek ki és felszínre hozzátok emócióitokat. Ha fel kell szabadítanotok egy problémát és megpróbáljátok elfojtani azt, a bőr addig fogja kifejezni ezt a problémát, amíg feldolgozzátok az emóciókat. Próbáljátok megoldani feladatotokat.

    10. Intenzív energia epizódok: melyek arra késztetnek titeket, hogy direkt, az ágyból kiugorva akcióba lendüljetek. Ezeket a periódusokat letargia és fáradtság követi. A fáradtság rendszerint a nagyfokú változásokat követi. Ez egy integrációs periódus, ezért engedjétek megtörténni!

    Tanács: Engedjétek magatokat az energia természetével együtt áramlani. Ne álljatok ellen! Legyetek megértőek önmagatokkal szemben. Aludjatok, ha fáradtnak érzitek magatokat. Írjatok egy regényt, ha túlságosan tele vagytok energiával ahhoz, hogy aludhassatok. Használjátok ki ennek a típusú energiának az előnyeit.

    11. Változások az imádságban vagy meditációban: már nem érzitek ugyanazokat az érzéseket mint előzőleg. Már nem ugyanazon a módon érzitek a kapcsolatot a Szellemmel. Koncentrálási nehézségeitek vannak.

    Tanács: Talán most sokkal gyorsabban és folyamatosabban léptek kapcsolatba a Szellemmel, ezért más az észlelésetek. Alkalmazkodni fogtok ezekhez az új megélésekhez. Most a Szellemmel partnerségben gondolkodtok és cselekedtek az idő nagy-részében. Lehet, hogy a meditációs időszakotok lerövidül.

    12. Túltöltődések: hirtelen túlforrósodtok a fejetek búbjától, a talpatokig. Ez egy pillanatnyi érzés, ám nem kényelmes. Ellenkezőleg, egyes emberek hirtelen nagyon hidegnek érezték magukat. Mindkét érzést megtapasztaltam. Nemrég, elkezdtem engem átjáró energia hullámokat érezni. Néha, a testembe hatoló energia annyira erősnek tűnik, hogy hányingert érzek. De, ha arra gondolok, hogy az energia isteni és felszabadítom a félelmemet, csodálatosan érzem magam és örülök ennek az érzésnek. Ha az energiákkal dolgozol, talán megfigyelted, hogy a kezeiden átáramló meleg, sokkal erősebb.Ez jó.

    Tanács: Ha, nem érzitek jól magatokat, kérjétek meg a Felső Hatalmat, hogy felsőbb énetek javára, csökkentse kissé a hőmérsékletet.

    13. Egy sor fizikai megnyilvánulás: fejfájás, hátfájás, torokfájás, influenzához hasonló tünetek vibrációs influenzának nevezik), emésztési zavarok, izom rángások vagy görcsök, szívritmus gyorsulás, mellkasi fájdalmak, libidós változások, zsibbadtság vagy végtag fájdalmak, önkéntelen hangok kiadása vagy váratlan mozgások. Egyesek közülünk, régi, gyermekkori betegségeket tapasztalunk meg, melyek rövid időre jelentkeznek, hogy begyógyuljanak.

    Tanács: Emlékezzetek arra, hogy orvosi segítséget kérjetek ha szükséges. Ha megállapítottátok hogy ez nem betegség, pihenjetek és értsétek meg, hogy ez egy ideiglenes állapot.

    14. Fiatalabbnak látszotok: hurááá! Amint megvilágítjátok az emocionális problémákat és felszabadítjátok hitetek korlátait és megszabadultok a múlt terheitől, könnyebbek vagytok. Magasabb a frekvenciátok. Jobban szeretitek magatokat és az életet. Elkezdtek hasonlítani ahhoz a tökéletes személyhez, akik valójában vagytok.

    15. Élettel teli álmok: néha annyira reálisak az álmok, hogy összezavarodva ébredtek. Lehetnek olyan éber álmaitok, melyet ti irányítotok Sok álom misztikus lehet, mely üzenetet tartalmaz számotokra. És, bizonyos álmokban, egyszerűen tudjátok azt, hogy nem álmodtok, hogy reális módon az történik ami van.

    Tanács: Emlékezni fogtok arra ami igazán fontos. Semmit se erőltessetek és főleg, ne ijedjetek meg!

    16. Olyan események, melyek nagyban megváltoztatják az életeteket: halál, válás, munkahely változtatás, munkahelyi státusotok megváltozása, az otthon elvesztése, betegség vagy más katasztrófák; néha több hasonló ilyen esemény egy-időben Erők, melyek arra késztetnek titeket, hogy lassítsatok, egyszerűsítsetek változzatok, újravizsgáljátok azt, hogy kik vagytok és mit jelent az élet számotokra.
    Erők, melyeket nem tudtok semmibe venni. Erők melyek arra késztetnek titeket, hogy lemondjatok arról amikhez ragaszkodtok. Erők, melyek felébresztik bennetek a szeretet és együttérzés érzését minden iránt, ami körülvesz titeket.

    17. Ellenállhatatlan vágy arra, hogy kilépjetek a korlátozó szabványokból, a felőrlő munkahelyből, a kimerítő életsulisból, megszabadulni a mérgező emberektől vagy helyzetekből: nagyon erős vágyat érzetek önmagatok és életcélotok megtalálására. Szabadok és kreatívok szeretnétek lenni, az aki valójában vagytok. Vonzódhattok a művészetekhez és a természethez. Fel akartok szabadulni a dolgok vagy emberek által teremtett zsúfoltságtól, mely már nincsen hasznotokra... Tanács: Tegyétek meg!

    18. Emocionális és mentális zavar: annak érzése, hogy rendbe kell hoznotok életeteket mivel tönkrement. De, ugyanakkor kaotikusnak érzitek magatokat és nincs erőtök koncentrálni. Lásd: 45.pont.

    Tanács: Hallgassatok szívetekre és ítélőképességetek meg fog jönni.

    19. Befele-fordulás magány és a külső tevékenységek iránti érdeklődés elvesztése: ez a szakasz meglepett számos extrovertált személyt, akik sokkal nyitottabb és aktívabb egyénnek ismerték magukat. Ezt mondják: "Nem tudom miért, de már nem szeretek társaságba járni úgy mint ezelőtt. r1;

    20. Kreativitás-robbanások: képeket, eszméket/ötleteket, zenét és más kreatív inspirációkat kaptok, gyakran elsöprő ritmusban.

    Tanács: Legalább rögzítsétek ezeket az inspirációkat, mivel a szellem arról beszél nektek, hogyan érhetitek el célotokat és járulhattok hozzá a bolygó gyógyulásához.

    21. A ritmus felgyorsulásának érzése: azért tűnik így nektek, mert soha nem érzékelt ritmusban jelennek meg a változások életetekben. A változások száma úgy tűnik növekedőben van.

    Tanács: Ha a napot találkozásokra és időszakokra osztjátok fel, ez megnöveli a gyorsulás érzését. Lassíthatjátok az időt úgy, hogy pihentek a jelen pillanatban és az előttetek lévő dolognak szenteltek figyelmet anélkül, hogy előrevetítenétek azt, ami a jövőben van. Lassítsatok és mondjátok magatoknak, hogy elég időtök van. Kérjétek a Legfelső Hatalom segítségét Őrizzétek meg a jelenre való összpontosításotokat Próbáljatok, egyik tevékenységről a másikra áramlani. Figyeljetek belső vezetésetekre. Kiterjeszthetitek az időt ha kéritek. A következő alkalommal, amikor nyomást éreztek mondjátok ezt: "Idő, tágulj ki, kérlek. Több időre van szükségem, hogy... r1; és utána pihenjetek.

    22. Olyan érzés mintha lenne valami a levegőben: olyan mintha valaminek történnie kellene. Ez, szorongást okozhat.

    Tanács: Nincs miért aggódnotok. A dolgok bizonyosan megtörténnek, ám a szorongás, csak problémákat okozhat nektek. Minden gondolatotok akár pozitív akár negatív - imádság. Nincs mitől félnetek.

    23. Türelmetlenség. Tudjátok miről van szó, de mégsem tudjátok magatokat megállítani Azonnal hozzá akartok fogni a következő tennivalótokhoz. A bizonytalanság kényelmetlen.

    Tanács: Tanuljatok meg együtt-élni a bizonytalansággal, tudva azt, hogy semmi nem fog veletek történni ha nem vagytok rá felkészülve. A türelmetlenség a valóságban egy bizalom hiány, főképp a Legfelső Hatalmatokban. Amikor a jelenre koncentráltok, csodákat fogtok megélni - igen, igen... még a forgalomban is.

    24. Egy mély vágy arra, hogy megtaláljátok a spirituális kapcsolódás és kinyilatkoztatás értelmét és célját: valószínűleg életetekben először kezd titeket érdekelni a spirituális oldal, K.D:Lang szerint "egy csillapíthatatlan vágy". Az anyagi világ nem tudja kielégíteni ezt a vágyatokat.

    Tanács: Kövessétek a szíveteket és az utatok meg fog nyílni.

    25. Annak érzése, hogy ti bizonyos módon mások vagytok: egy nyugtalan érzés, hogy életetekben minden új és módosult, hogy valahol magatok mögött hagytátok régi éneteket. Ezt is tettétek. Fenségesebbek vagytok annál amit elképzelhetnétek. És, még nincs vége!

    26. Mindenhol "Tantók" jelennek meg, melyek spirituális fejlődéseteket segítik emberek, könyvek, filmek, események, Anya Természet stb. A tanítók lehetnek pozitívak vagy negatívak ha a poláris gondolkodásban rögzültetek, ám transzcendens szempontból, ők mindig tökéletesek. Apropó, soha nem kapunk többet mint amit elbírunk. Minden kihívás alkalmat ad arra, hogy fenségünket megmutassuk abban, ahogyan túllépjük azt.

    27. Találjatok egy spirituális utat melynek értelme van számotokra és amely a legmélyebb szinteken beszél hozzátok: egyszerre, egy olyan vízióra tesztek szert, amilyennel eddig nem rendelkeztetek. Olvassatok, osszátok meg másokkal, tegyetek fel kérdéseket és hatoljatok be egyre mélyebben annak igazságába, hogy kik vagytok és miért vagytok itt.

    28. Haladjatok át nagyon gyors ritmusban a tanulás tapasztalatán és a személyes problémáitokon: érezzétek, hogy bizonyos módon minden készen áll a gyors megoldásra.

    Tanács: Mindig emlékezzetek vissza arra, hogy a dolgok akkor történnek meg veletek amikor készen álltok a gyógyulásra. Nem korábban. Foglalkozzatok bátran mindazzal ami veletek történik és mindent sokkal gyorsabban fogtok túllépni.

    29. Láthatatlan jelenlétek: itt a "mumusról" van szó. Egyes emberek úgy írják le érzéseiket, hogy éjszaka lények jelenléte veszi körül őket, akik megérintik őket és beszélnek hozzájuk. Legtöbbször hirtelen ébrednek fel. Egyesek érzik amint vibrál a testük vagy az ágy.
    A vibrációkat, az emocionális tisztulás utáni energetikai módosulások okozzák.

    Tanács: Ez egy érzékeny téma, de talán jobban fogjátok érezni magatokat ha lefekvés előtt megáldjátok az ágyat és a körülötte lévő teret. Én, meg vagyok győződve arról, hogy alvás közben a legcsodálatosabb spirituális entitások vesznek körül engem és mindig biztonságban vagyok az Úr jóvoltából. Néha, mindenképp én is megijedek és hívom Mihály vagy Uriel Arkangyalt. Nem büntetem magam azért mert időnként félek. Megbocsátom magamnak azt, hogy nem mindig vagyok tökéletes hajnali fél 4-kor.

    30. Előrejelzések, víziók illúziók, számok és szimbólumok:olyan dolgokat láttok, melyeknek spirituális jelentőségük van számotokra. Megfigyelitek, hogy bizonyos számokkal ismételten találkoztok. Minden üzenetet hordoz, ha időt szenteltek arra, hogy figyelmesen megnézzétek azokat. Nagyon szeretem az üzenet kapás tapasztalatait. Nagyon szórakoztató!

    31. Megnövekedett integritás: rájöttök arra, hogy itt az ideje az igazság keresés és kimondás pillanatának. Egyszerre nagyon fontosan tűnik számotokra az, hogy hitelesebbé, önmagatokká váljatok. Lehet, hogy nemet kell mondanotok egyes embereknek, akiknek kedvére akartok tenni a múltban. Lehet, hogy tűrhetetlennek fogjátok találni azt, hogy házasságban, egy munkahelyen tovább maradjatok, vagy egy olyan helyen már nem képviseli azt akik vagytok. Rajősztök hogy nincs hova rejtőznötök, nem tudtok többé titkokat őrizni. A becsületesség minden kapcsolatotokban nagyon lényegessé válik.

    Tanács: Hallgassatok a szívetekre Ha intuíciótok azt mondja ne tegyétek ezt, foglaljatok állást. Mondjatok Nemet. És természetesen mondjatok Igent a titeket vonzó dolgoknak. Meg kell kockáztatnotok azt, hogy másokat megharagítotok anélkül, hogy ez bűntudatot okozna bennetek, hogy eljuthassatok a spirituális függetlenséghez.

    32. Harmónia az évszakokkal és ciklusokkal: egyre jobban összehangolódtok az évszakokkal, a holdfázisokkal és a természet ciklusaival. Tudatosítjátok helyeteket a természet világában. Erősebben összekapcsolódtok a Földdel.

    33. Elektromos és mechanikai meghibásodások: Amikor közelükben vagytok, megtörténhet az, hogy a villanyégő pislog, a számítógép lefagy vagy a rádió recsegni kezd.

    Tanács: Hívjátok az angyalokat a probléma megoldásához vagy helyezzetek egy fény védőmezőt a gépezet köré. Vegyétek körül autótokat fénnyel. Nevessetek.

    34. A véletlenek és kisebb csodák számának megnövekedése: keressétek ezeket az aspektusokat.

    Tanács: A véletlenek elmondják nektek azt, hogy jó irányba haladtok vagy helyes választásokat hoztok. Tiszteljétek ezeket a jelzéseket és nem fogtok eltévedni. A Szellem arra használja a véletleneket, hogy kommunikáljon veletek. Ekkor kezditek megtapasztalni a mindennapi csodákat. Lásd: 30. pont.

    35. Az intuitív képességek és a módosult tudat állapotot megnövekedése: valakire gondoltok és azonnal találkoztok az illető személlyel. Több véletlen egybeesés. Hirtelen vízióitok vannak a szabványokról vagy a múlt eseményeiről. Tisztánlátás, testen kívüli élmények és más paranormális jelenségek. Felerősödött érzékenység és megismerés. Saját és mások eszenciájának tudatossága. Közvetítés az angyalokkal és a Krisztusi tudat energiáival.

    36. Kommunikálás a szellemmel: kapcsolatok az angyalokkal, szellemekkel, vezetőkkel és más isteni entitásokkal. Közvetítés (Csatornázás - angolból fordítva). Egyre több ember találkozik ilyen alkalmakkal. Megihletettnek érzitek magatokat és ezt írásban, festésben, eszmékben, kommunikációban, táncban... fejezitek ki.

    37. A mindennel való Egység érzése: az Egész direkt megtapasztalása. Transzcendentális tudat. Szeretet és együttérzés áraszt el titeket minden élőlény iránt. Együttérzéssel teli ellazulás vagy feltétel nélküli szeretet minden iránt. Ez felemel majd titeket a tudat és a boldogság magasabb szintjeire.

    38. Boldogság és szépség pillanatai: egy erős béke érzés, mivel tudjátok azt, hogy soha nem vagytok egyedül.

    39. Integrálódás: emocionálisan, pszichikailag és spirituálisan erősebbé és tisztábbá váltok. Felsőbb Énetek mellé felzárkózottnak érzitek magatokat.

    40. Egy céllal éltek: tudjátok, hogy végre azt csináljátok amiért a Földre jöttetek. Új értékek és ajándékok jelentkeznek, főképp a gyógyítással kapcsolatosan. Élet és munka tapasztalataitok most megegyeznek és irányt/értelmet kapnak. Végre, mindezt használni tudjátok.

    Tanács: Hallgassatok a szívetekre A szenvedély oda fog vezetni titeket, ahová el kell jutnotok. Menjetek magatokba és kérdezzétek meg Felsőbb Erőtöket: "Mit akarsz, mit tegyek?r1;. Figyeljetek a véletlenekre. Hallgassátok.

    41. Közelebb érzitek magatokat az állatokhoz és növényekhez: egyes embereknek, az állatok viselkedése emberibbnek tűnik. A vadállatok már nem annyira ijedtek. A növények mindennél jobban válaszolnak szeretetekre és figyelmességetekre. Egyeseknek közülük üzeneteik is vannak számotokra.

    42. Más dimenziók lényeit látjátok: a dimenziók közötti fátyol nagyon vékony, tehát nem csoda. Maradjatok saját szuverenitásotokban Erősebbek vagytok mint valaha elképzeltétek, ezért ne figyeljetek a félelemre. Kérjétek meg vezetőiteket, hogy segítsetek nektek abban, hogy ne essetek áldozatul a félelemnek.

    43. Látjátok egy személy igazi formáját vagy szeretteiteknek egy másik arcát látjátok: egy elmúlt életből vagy egy párhuzamos életből.

    44. A gondolatok és vágyak sokkal gyorsabb és hatékonyabb fizikai megnyilvánulása.

    Tanács: Monitorizáljátok gondolataitokat. Minden gondolat egy imádság. Vigyázzatok, mit kértek!!!

    45. A bal agyfélteke lelassulása: paranormális képességeitek, az intuitív megismerés, az együttérzés érzése, saját testetek megtapasztalásának képessége, a víziók a kifejezőkészség a jobb agyféltekéből indulnak. Ahhoz, hogy ez az agyfélteke fejlődhessen, a bal agyféltekének csökkentenie kell kissé tevékenységét. Normális módon, a bal agyfélteke felel a rendért, a szervezésért, struktúráért, lineáris felfogásért, analízisért felmérésért, pontosságért, koncentrálásért, a matematikai problémák megoldásáért és gyakran uralja a jobb agyféltekét, mely kevésbé értékelt.

    Ez memória vesztéseket, a szavak helytelen sorrendjét, a hosszú időn keresztüli olvasás képtelenségét, koncentrálókészség hiányát, mondanivalód elfelejtését, a lineáris kommunikáció iránti türelmetlenséget, eltávolodás, megosztás érzését, a kutatás vagy a túl komplex információk iránti érdektelenséget, olyan érzést mintha szavak, információk bombáznának... eredményez. Néha butának és érdektelennek érzitek magatokat az elemzésekben, a heves intellektuális vitákban és kutatásokban.
    Másrészt viszont, talán vonzódtok a videoképekhez, a képes magazinokhoz, a művészeti alkotásokhoz, filmekhez, zenéhez, szobrászathoz, festészethez, társasághoz, a tánchoz, kertészkedéshez, járkáláshoz vagy más mozgási kifejezésekhez. Talán keresni fogjátok a spirituális tartalmat és a SF-t.

    Tanács: Felfedezhetitek, hogyha hagyjátok azt, hogy szívetek és a jobb agyfélteke irányítson titeket, a bal agyfélteke ennek megfelelően fog cselekedni támogatásotokra. És egy adott pillanatban ki fogunk egyensúlyozódni, megtanulva fenségesen használni mindkét agyféltekénket.

    46. Szédülés: Akkor történik, amikor nem vagytok földelve/lehorgonyozva. Talán éppen egy nagy emocionális problémát oldottatok meg és a test egy "könnyebb" állapothoz alkalmazkodik éppen.

    Tanács: Földeljétek magatokat fehérje fogyasztással. Néha jól jön a vigasztaló étel. Ne készítsetek jó vagy rossz ételt magatoknak. Használjátok saját belső útmutatásotokat, hogy megtudjátok mire van szükségetek az adott pillanatban. Húzzátok le cipőtöket és néhány pillanatig járkáljatok mezítláb a füvön.

    47. Esések, kisebb balesetek, csonttörés: testetek nincs leföldelve vagy életetek egyensúlya megbillent. Vagy, talán testetek azt közli veletek, hogy lassítsatok vizsgáljátok meg életetek egyes aspektusait vagy gyógyítsatok meg bizonyos problémákat. Ez mindig egy üzenet. Amikor nemrég eltörtem bokámat, megértettem, hogy átvette mindazt amit figyelmen kívül hagytam vagyis a fentieket.

    Tanács: Őrizzétek meg kapcsolatotokat a Földdel, levetve cipőiteket és a füvön járkálva vagy még jobb ha lefeküsztök pokróc nélkül a földre. Érezzétek magatok alatt a Földet. Menjetek ki a természetbe. Lassítsatok és nézzetek figyelmesen körül. Tudatosítsátok azt amit tesztek és ahogyan teszitek. Érezzétek megjelenésükkor az érzelmeket. Maradjatok a jelenben. Burkolózzatok be kék fénybe, amikor bizonytalannak érzitek magatokat.

    48. Erős szívverések: egy erős szívdobogás rendszerint a szív megnyúlására utal. Pár percig tart és azt jelenti, hogy a szív egy emocionális felszabadítás után újra kiegyensúlyozódik. Volt egy esetem mely, félelmet keltett bennem: éjfélkor erős szívdobogásra ébredtem fel. Azt hittem, egyszerűen kiugrik mellkasomból. Csak egyszer történt meg és amint megértettem, a szivcsakra egy erős megnyílása volt. Elmentem mégis ellenőrzésre. Semmi baja a szívemnek.

    Tanács: Emlékezzetek mit mondtam nektek a szükséges orvosi vizsgálatról. Beszéljetek orvosotokkal minden helyzetben amikor nem érzitek jól magatokat.

    49. A haj és köröm gyors növekedése: a test több fehérjét használ fel. Sajnos nem mondhatjuk meg testünknek, hol növekedjen és hol ne! (Vagy mégis? Hmm...)

    50. Erős vágy lélektársunk vagy iker lángunk megtalálásra: mint eddig bármikor, mindennél jobban vágyunk egy olyan kapcsolatra, mely megfelel annak aki vagyunk.

    Tanács: Az igazság az, hogy azzá a személlyé kell válnunk, akit magunkhoz kívánunk vonzani. Magunkat és azt a helyet kell szeretnünk ahol vagyunk, mielőtt magunkhoz tudnánk vonzani a "tökéletes" partnert. A munka otthon kezdődik. Azt hiszem a következőképpen történik: őrizzétek a szívetekben a vágyakozást erre a személyre, azonban ragaszkodás/kötöttség nélkül. Számítsatok arra, hogy egy napon találkozni fogtok valakivel aki jobban megfelel számotokra, azonban semmilyen elvárásaitok ne legyenek e személyt illetően, sem azzal kapcsolatosan, hogy mikor fog ez megtörténni. Koncentráljatok arra, hogy rendet rakjatok az életetekben és azzá a személlyé váljatok akivé lenni akartok. Most legyetek boldogok. Örüljetek az életnek. Ezután, majd meglátjátok...

    51. Emlékek törnek felszínre a test emlékei, elfojtott emlékek, az előző vagy a párhuzamos életek képei. Gyógyulunk és integrálódunk Énünkbe, tehát számíthatunk ilyen tapasztalatokra.

    Tanács: Jegyezzétek meg, hogy jobb ha csak arra emlékeztek vissza ami eszetekbe ötlik. Hagyjátok békén a többit, semmit ne elemezzetek mélységeiben( mivel beragadtok a különböző problémák végtelen hurkainak csapdájába) és érezzétek azt amit éreznetek kell az érzelmek jelentkezésekor. Kérjétek vezetőitek segítségét.
    Közzétette: www.fenyorveny.hu
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!


    /Karen Bishop/


    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: A spirituális ébredés tünetei 51 pontban Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top