728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2014. július 26., szombat

    Kifehéredtek az amerikai zászlók a Brooklyn híd tetején

    A New York-i rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettesek ellen, akik keddre virradóra két fehér zászlót tűztek ki az amerikai lobogók helyére a Brooklyn Bridge pillérjeinek tetején - közölte az amerikai média. 
    Az ABC televízió a nap folyamán később kiadott jelentése szerint egyébként a zászlókat nem kicserélték, hanem azok szövetét egyszerűen kifehérítették. A lobogókat megvilágító reflektorok hajnali fél négykor vibrálni kezdtek, majd kialudtak, majd fél
    hatkor építőmunkások az vették észre, hogy az amerikai lobogók helyén fehérek lengenek.
    A zászlók rejtélyes színeváltozásának módja és az elkövetők indítékai egyelőre ismeretlenek. Több sajtójelentés arra hívta fel a figyelmet, hogy a fehér zászló kitűzése a megadás jele, ugyanakkor egyelőre semmi sem utalt arra, hogy az akciónak politikai okai lettek volna.A Brooklyn Bridge az Egyesült Államok legrégebbi függőhídja, New York két városrészét, Manhattant és Brooklynt köti össze, az East River felett. A forgalmas híd nagy fontosságú objektum, ezért, terrorelhárítási céllal éjjel-nappal rendőrautók járőröznek rajta.
    Közzétette: www.fenyorveny.hu
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!



    origo
    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: Kifehéredtek az amerikai zászlók a Brooklyn híd tetején Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top