728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2014. május 19., hétfő

    QEG Ingyen energia: Magyar csapatok szervezése/Kezdj el QEG-et gyártani!

    Figyelem, folyamatosan várják a gyártásban résztvenni kívánók jelentkezését! Elektromos szerelésben jártas szakembereket, kvantumfizikát ismerő fizikusokat keresnek. Jelentkezni az itt lévő űrlapon lehet: http://op.iuste.biz/qeg-magyar

    Tesla szabadalma a QEG (Kvantum Energia Generátor) nyilvánosan elérhetővé vált, így kellő szakértelem alapján, bárki megépítheti.
    A Földön sok csapat szerveződött már a QEG megépítésére, amelyről hírt adnak és a tapasztalataikat másokkal is megosztják.

    A QEG megvalósításának kérdése azért is rendkívül fontos, mert ez egy jelentős lépés lehet ahhoz, hogy az emberiség mentesülhessen a Föld fosszilis energiahordozóinak kirablásától, – ezzel együtt az emberiség kikerülhessen a multinacionális energia-cégek általi függő, ezzel pedig a gátlástalan rabszolgasorban tartásból. Tudjuk jól, hogy a multinacionális energia-cégek, kb. 50-100 éve mindent megtettek azért, hogy megakadályozzák a tiszta, mindenki számára elérhető energiák elterjedését, akár a tudósok „véletlen” elhalálozásának előidézésével is, vagy a szabadalmak megvásárlása után, azok befagyasztásával... A továbbiakban az várható, hogy több szabadenergia-technológia is elérhetővé válik, amelyekről majd szintén tájékoztatást adunk, ha érdemleges információ jelenik meg.

    Kezdj el magad gyártani QEG-et
    A Fix the World (FTW) szervezet arra hívja fel a magánvállalkozó iparosokat  vagy szószerint fordítva a Háziipari Közösségi egységeket (CICU) hogy gyártsanak és terjesszenek Quantum Energia Generátorokat (QEG). Izgalmas lehetőség ez magánszemélyek és kis közösségek számára QEG-ek bevezetésére és terjesztésére a helyi lakókörzetekben. Az FTW hamarosan képes lesz támogatni a vállalkozói közösségeket konzultációs szolgálattal, és a 2014 nyáron  beindítandó oktató programmal.
    Például  egy CICU számára ahhoz, hogy QEG-et gyárthasson, kell egy üzleti adminisztrátor a szükséges anyagok beszerzésére, hogy a mérnökök össze tudják  szerelni a műhelyben. Majd az üzleti adminisztrátor eladja a QEG-et a közösség tagjainak, és felszerelteti azok otthonaiban vagy műhelyeiben a helyi QEG-kiképzett műszerészekkel. Ez az elv bárhol a világon működni tud. Az FTW nem kíván egyedüli, vagy kizárólagos QEG gyártó lenni, a legfontosabb az emberek kezébe adni a QEG-et, és megtanítani mindentől független műveleti összeállítását, elkészítését a saját helyükön.
    Alább található egy ellenőrző lista a kezdők számára, amelyet sajátQEG-ünk USA-ban történt gyártásának tapasztalatai alapján állítottunk össze.  Kezelje kiindulási alapnak, és fejlessze tovább saját helyzetének megfelelően. Igazítsa hozzá saját földrajzi, politikai, kereskedelmi  kultúrájához.

    Útmutató saját QEG gyártó közösség felállításához
    1) üzleti adminisztrátor - egy vagy két fő, üzletviteli tapasztalattal, a QEG gyártás és elosztás áttekintésére és irányítására.
    2) Indító Finanszírozás- Szükség van kezdő tőkére az anyagok, szerszámok megvásárlásához, dolgozók megfizetéséhez. A közösségek össze is adhatják forrásaikat.
    3) Mérnökök és munkaerő - egy-két mérnökre van szükség a gyártáshoz. Találj olyanokat, akik megértik ezeket az “új”fizikai törvényeket,  és akik elkötelezték magukat az ilyesféle munkára.  Szükség lesz a QEG gyártással, tárolással és elosztással, beüzemeléssel kapcsolatos sok más dolgozóra, akiknek munkáját szintén el kell majd ismerni valamilyen csere vagy fizetség formájában.
    4) Gyártó hely -  Műhely, garázs, csarnok - kell hozzá.  A jól védhető és őrizhető magánterület működik a legjobban.
    5) Szállítási megállapodások -  A QEG-ek szállítása nehéz lehet, ajánlott magunknak szállítani és felszerelni. A QEG alkatrészek szállítása különböző forrásokból történhet, ezért érdemes vállalkozási számlát használni a költségek ellenőrzésére és alacsonyan tartására.
    6) Anyag utánpótlás  - Bármely QEG alkatrész  számára biztosítsuk a legjobb beszállítási formát.  Csatoltunk egy anyaglistát ehhez segítségül. A szállítókat magadnak kell megtalálni helyben. A mag részek előállítása speciális: acél lézer vágása, laminálása, tekercselő a nagy magokhoz.
    7) SZerszámok, műszerek-  Javasololjuk a QEG gyártáshoz és teszteléshez beszerezni: állványos fúrót, oszcilloszkópot, digitális mérőműszert, sztroboszkópot vagy érintős tachometer, Kilovoltos mérőt, kéziszerszámokat, 6" Micrometer féknyerget
    8) Szállítás és telepítés  - A QEG-ek  kiszállítására és felszerelésére képzett műszerészek kis hálózatára lesz szükség,  valamint egy átalakító kapcsoló generátorra, a ház főáram ellátó hálózatára kapcsolódáshoz.  
    9) Vevő / ügyfél adattár-  Készíts listát azokról a barátokról , szomszédokról, rokonokról, akik ügyfelekké válhatnak. A szó gyorsan elszáll…
    10) Értékesítési folyamat- a pénzáramlás egy kialakítandó rendszere tegye lehetővé a beérkező kiegyenlítésekből a szállítók és dolgozók kifizetését. Az árképzésnél figyelemmel kell lenni az utólagos szervíz, a garanciális költségekre ( 2-3%) és a helyi adókra (bér járulékok, Áfa, iparűzési adó), vagy a helyi munkavédelmi előírásokra.
    11) Támogatási Programok - azokra is gondolni kell, akik számára nem elérhető - képezzünk támogatási vagy dotációs programokat  a QEG forgalmazás hasznából, ill. készítsünk tömeg igényre szóló változatot.
    12) Reklámozz szájhagyomány útján - egy hálózat, ami az ügyfelekkel kommunikál, akár szájhagyomány, akár közösségi hálózat útján.  
    13) Védelem - Körzeted politikai kultúrájához igazodva készíts védelmi tervet a QEG lopások vagy épp elkobzás ellen.
    14)  Lépj kapcsolatba más CICU-kkal - jelen dokument kiadásakor már 30 országban kb. 200 potenciális CICU van. Fontos, hogy a CICU-k kommuniáljanak egymással a tapasztalataik kicserélésére, és a legjobb árazás érdekében információkat cseréljenek.

    FTW  javaslata a CICU-knak visszatérítésre
    Minden személy vagy CICU számára, amely QEG gyártásban, eladásban érintett, megadjuk a lehetőséget, hogy visszatérítsen a Fix the World Organization számára.
    Szabad elhatározáson alapszik, nem elvárás. Megbízunk az emberek nagylelkűségében, visszatérítésük segíteni fog bennünket a következő bolygó váltó programban.
    A visszatérítési megállapodás a magánszemély, a CICU, és az FTW között lerögzíti,  hogy minden eladott vagy legyártott QEG után egy jó hiten alapuló összeget adományoz az FTW számára. Összege az adományozó belátásán múlik, nyitott és rugalmasan változhat a szükségletek változásával.
    Csak egy példával élve, a szappan irparban már működő minta az árbevétel 10%-át adományozza jótékony célokra, meg is nevezve azokat.
    Hasonló elven jöhet létre egy ilyen megállapodás: a QEG eladás 10%-a az FTW olyan programjaira adományozható, mint innovatív gyógyítástechnikák, környezet kitisztítás, élő étel ellátás, stb.
    Az FTW egy humanitárius projektekre létrehozott szolgáltató szervezet. A QEG tudás elosztás az indító projektünk. Eddig 60 olyan humanitárius projektet szedtünk össze, amelyeket a jövőben szeretnénk beindítani. Egyik ilyen a ‘gyógyíthatatlan’-nak kikiáltott betegségekre vonatkozó izgalmas felfedezések.
    Itt lehet megállapodást kötni:

    FTW QEG KONZULTÁCIÓ
    A QEG tervekről az FTW-vel konzultálni lehet. James Robitaille, a QEG fejlesztő elérhető műszaki kérdésekben, és Hope Girl kérdezhető üzletvitel jellegű kérdésekben.​
    skype: Bármely, telefonon is megválaszolható QEG kérdés.
    Díja: $300 az első óra, $5 percenként az 1 órán túl. Fizetés könyvelési határidőig (hó zárásig).
    Helyi konzultáció 1 hétre:  Mérnökök és üzleti adminisztrátorok felkészítése helyben  James Robitaille, a QEG fejlesztő  és Hope Girl által. Megtanulhatod, hogyan kell helyesen összeszerelni, majd eladni, elosztani, felszerelni, azután szervízelni.
    A támogatói programok és tömeg kampányok hatékony lebonyolítását is a helyi közösségben.
    Költsége:  Előre kell foglalni 3 hónappal, az anyagok beszerzése miatt. Az utazási költségeket is be kell kalkulálni a kiadásokba, hívjon bennünket ezügyben.
    Ha igény lenne a betanításra, klikk ide:

    ​QEG CICU OKTATÓ PROGRAM ITÉZMÉNY
    ​Célunk egy globális oktató intézet felállítása a QEG készítésére, és fejlesztésére. A program az elő-értékesítési eladások árából lesz megalapítva, és tanítsd a tanárt alapon fejleszti ki a mérnök és üzleti csapatot, amelyik majd világszerte támogatást nyújt. 


    Csapágyak  
    A csapágyaknak szűk belső gyűrűjének kell lennie, amit a megfelelő csavarokkal lehet a tengelyhez rögzíteni. A háza öntött vas, olajozó illesztéssel, ami a csapágy kenését el tudja látni. Mi a három csavarral rögzíthető peremcsapágyat használtuk, de 2 vagy 4 ponton rögzíthető is használható. A csapágyakat a külső takarólemezekre belülről kell rögzíteni úgy, hogy a rotor felé álljanak.

    Kondenzátorok  
    A kondenzátorok a rendszer kritikus részei. A prototípusunkon található konfiguráció 12 db, egyenként 2.5uF (microfarád-os) kondenzátort tartalmaz. Mindegyik kondenzátor névlegesen 2000V-os. A kondenzátorok sorba vannak kötve (tekercselve) annak érdekében, hogy bírjanak akár 25.000V-nyi terhelést is az elsődleges áramkörben. A kondenzátorok teljesítményének és darabszámának változtatásával hangolható a generátor frekvenciája.

    Variac (szabályozható kistrafó)  
    A variac-et használjuk a meghajtó motor sebességének szabályozására, ami gyakorlatilag a rendszer teljesítményét szabályozza. Elsősorban az építés/hangolás szakaszában, és az önműködő mód beállításakor használjuk, ami után lecserélhető a kisebb, könnyebb elektromos meghajtó motor nyomtatott áramkörre.

    Meghajtó motort vezérlő nyomtatott áramkör  
    A meghajtó motort vezérlő nyomtatott áramkör egy standard ipari SCR típusú DC meghajtó motor, melyet a KB Electronics gyárt. A vezérlő panel elhelyezhető a konzol dobozban, amit az alkatrész listában is megtalálnak, rajta egy sebességszabályzó potméter található, amivel a motor sebessége szabályozható.

    Végelemek alaprajza   
    Mi magát a csupasz magot használtuk sablonként ahhoz, hogy kijelöljük a mag rögzítő pontjainak helyét a végelemeken. Amint a végelemeket kivágta és elkészítette, helyezze fel egyiket egy vízszintes munkaasztalra, ami elbír 100 fontot (kb. 50 kg). Helyezze a csupasz magot a végelemre úgy, hogy a mag közepén levő furat pontosan a végelemen levő lyukhoz kerüljön. Ellenőrizze, hogy a pólusok pontosan a végelem sugarának megfelelő körívének szélére illeszkednek a végelem tetején. Mi egy extra hosszú fúrószárat használtunk a 8 rögzítő pont kifúrásához. Ismételje meg ugyanezt a másik végelemmel is. Természetesen használható egy hosszú vasdarab is a második végelem elsőhöz történő rögzítéséhez, ami után megjelölhetők a furatok helyei, és egy oszlopos fúróval kifúrható a második véglemez is. Amennyiben a magot használják sablonként, fontos, hogy pontosan megjelöljék a magon is, hogy melyik rögzítési pont melyik furathoz tartozik – így
    problémamentesen áttolhatók lesznek a rögzítő csavarok a vonatkozó lyukakon. Szintén fontos megjelölni, hogy az egyes paneleknek melyik a külső, illetve a belső oldala.

    A MAG ÖSSZESZERELÉSE 
    Ezen a ponton kérjük elolvasni újra a FELHÍVÁS tudatosságra vonatkozó részét jelen dokumentáció elején.
    Javasoljuk, hogy a teljes generátort (álló és forgórészt is) egy gyakorlott, professzionális gyártótól/tekercselő cégtől vásárolja meg. Amint az álló és forgórészt összehegesztette és megfúrta, rögzíthető a 8 hézagoló, és
    burkolható a mag 2 féle ragasztószalaggal: tekerjen 2 réteg csillámszalagot az acél mag (a kerek rész) köré, amit 1 réteg 1 incses nagy teherbírású fekete ragasztószalag követ.  
    Ez a 3 réteg megadja azt a 17 milliméteres szigeteléshez szükséges vastagságot (nagyon figyeljen a pólusok sarkainál, hogy a szigetelésen nehogy nyílás maradjon, ahol a huzal esetleg az acélhoz érhet. Ha ez történik, a tekercs rövidzárlatos lesz).
    Összeszereléshez részletes kisfilmeket biztosítunk!

    A csillámlemezek felhelyezése  
    Amikor kivágta a 16 db c-alakú csillámlemezt, helyezze fel őket a pólusok tetejére és aljára is, mindkét oldalon (elöl és hátul is). Mi használtunk egy kis mennyiségű rögzítő cementet, hogy a lemezek a helyükön maradjanak a folyamat további részében, de rögtön helyükre rögzíthetők a nagy teherbírású fekete szigetelőszalaggal is. Ezeket úgyis fel kell helyezni a mag szigetelése során, még a tekercselés előtt.

    Huzalozás 
    Bízzon meg egy toroid tekercselő céget a feladattal. Lehetséges, hogy elvállalják a teljes mag elkészítését is, ha a hozzá szükséges anyagokat átadja Nekik (csillámlemezek és szalagok, sarokszigetelés, alumínium hézagolók , csavarok, külső szigetelés, stb.). A megfelelő tekercselés nagyon fontos!
    A 20-as méretű huzal minden egyes tekercselésének első körére teflon hüvely kerül, a 10-es méretű huzal esetében pedig üvegszál/PVC hüvely. A 20-as huzal esetében kétszer 3100 környi huzal kerül fel szemben levő oldalakra (bal és jobb), míg a 10-es huzal esetében kétszer 350 környi kerül fel a fennmaradó oldalakra (alul és felül). Ne felejtsenek legalább 3 lábnyi huzalt hagyni minden tekercselés elején és végén is, amíg majd a vezető huzalok lesznek. Használjon elegendő mennyiségű hüvelyt ahhoz, hogy biztos lehessen benne, hogy a vezető huzalok teljesen leszigeteltek, ahol a hátsó végelemből kijönnek. Szintén nagyon fontos, hogy a záró vezetékeket is rögzítse minden kör után úgy, hogy működés, építés közben nem bogozódnak ki.
       
    Külső szigetelő ragasztás
    Tekerjen mindösszesen egy réteg 1” üvegszálas fehér szigetelőszalagot szorosan és keményen minden egyes tekercs köré, figyelve rá, hogy minden egyes huzalt szigetelőszalag fedjen, és a szigetelőszalagok végei biztosan rögzülnek a 4 pólusnál.

    A generátor összeszerelésének lépései
    Rotor (forgórész)/tengely/Árnyékoló lemezek összeszerelése  
    A tengelyre vonatkozó rajzokat a fentiekben közöltük, amin egy lehetséges ék rögzítésű megoldást is feltüntettünk, amivel a forgórész a tengelyhez rögzíthető igény esetén. Mi a Loctite 648 ipari ragasztót használtuk a hozzá tartozó aktivátorral, ami szorosan illeszkedő alkatrészek esetében szintén nagyon hatékony.
    Fúrjon egy 7/8” központi lyukat, és két ¼” rögzítő lyukat az árnyékoló lemezekbe (a rögzítő furatok pozíciója egyezzenek a rotoron levő furatokéval). 
    Csúsztasson egy-egy lemezt a tengely végeire a rotor mindkét oldalán. Csavarozza mindkét köpenyt a
    rotorhoz, 2 db 4” vagy 4-1/4” hosszú, ¼ - 28 átmenő csavarral és anyával. A csavarok ne legyenek hosszabbak a szükségesnél, ellenkező esetben a rotor nem lesz kiegyensúlyozott. A köpenyek funkciója a forgó rotor által generált súrlódó hang csökkentése. 

    Csapágyak 
    A csapágyakat az első és a hátsó véglap belső oldalára rögzítse. Minden csapágyat avéglap közepén található 2.450” lyuk köré központosítson. A csapágyakat rögzítő furatokat tágabbra fúrja. Ez azért szükséges, hogy a tengely illesztésénél a végső összeszerelés során maradjon állíthatóság. A csapágyakat ugyanis kis mértékben szükséges elmozdítani ahhoz, hogy a rotor a generátor furatának pontosan a közepére
    eshessen. A forgó és állórész közötti hézag ugyanis nagyon kicsi (.010”), és a rotort úgy kell pozícionálni, hogy ne dörzsölődjön hozzá az állórész furatához sehol forgás közben. A csavarokat ezért először csak kézzel húzza meg. Mi úgy döntöttünk, hogy a vezető huzalokat a tekercsből a hátsó véglemezre 
    közvetlenül fúrt furatokon keresztül vezetjük ki. Az, hogy Ön hol hozza ki a vezetőket, az Ön döntése. Alább a mi módszerünk lépései: 
    1. Helyezze mind a 8 rögzítő csavart a hátsó végelembe, majd fektesse a végelemet egy vízszintes munkafelületre úgy, hogy a csavarok felfelé álljanak. A munkafelületen legyen egy lyuk pontosan a középső lyuk alatt, hogy a tengelynek legyen helye a forgórész behelyezésekor. A munkafelületen/felületben kb. 1 ½ inch-es helyre van szükség a végelem alatt.
    2. Egy vagy két segítő segítségével helyezze a teljesen előkészített magot (kb. 45 kg) a csavarokra. Csúsztassa a magot a csavarokon lefelé mindaddig, amíg a mag nem fekszik tökéletesen a végelemen.
    3. Helyezze az összeszerelt rotor/tengely/köpeny munkadarab rövidebbik végét az állórész furatán keresztül a hátsó csapágyba. Hagyja, hogy a rotor munkadarab finoman a helyére essen, majd helyezze az első végelemet a csapággyal a csavarokra és a tengelyre. Ha szükséges, a csavarok/elemek egy gumikalapáccsal finoman a helyükre kocogtathatók. Amint a végelem eléri az állórészt, helyezze fel az alátéteket és az anyákat, majd húzza meg a csavarokat.
    4. Segítséggel állítsa fel a szerkezetet az alapkeret megemelt részére. Mi 5 erős facsavart használtunk amely a végelemek alján átmenve rögzítette a szerkezetet a fa alapkerethez. Itt természetesen más módszerek is alkalmazhatók.
    5. Szerelje a meghajtó motort az alapkeretre. Mi a motor tengely felőli végét az alapkeret elején levő szögalumíniumhoz rögzítettük egy csavarral úgy, hogy a motor távolsága állítható legyen az ékszíj megfeszítéséhez. A motor hátsó végéhez készítettünk egy csúszó állványt lemezekből, azonban olyan állítható motortartók kaphatók a kereskedelmi forgalomban is, amik az ékszíj megfelelő feszülésének
    beállítását lehetővé teszik. 
    6. Amikor a motor a helyére került az alapkereten, helyezze a 3”-es ékszíjtárcsát a motor tengelyére, és rögzítse a tengelyhez a hozzá járó csavarokkal.
    7. Ekkor kell pozícionálni a forgórészt oly módon, hogy a magon belül szabadon, dörzsölődés és súrlódás nélkül forogjon. Itt lehet szükség a csapágyak helyzetének módosítására többször is mindaddig, amíg a rotor szabadon nem forog, (a rotor és az állórész közötti hézag mindössze .010”, ezért ezt a lépést meglehetősen
    ’gyengéden’ kell végezni.) azonban ha a rotor egyszer már pozícionáltuk és rögzítettük, jellemzően nem mozdul el onnan. Helyezze a 2 ½”-es ékszíjtárcsát a generátor tengelyére; ez is segítségünkre lehet a rotor beállításakor, ha a tengelyt kézzel szeretnénk forgatni.
    8. Helyezze az ékszíjat mindkét tárcsára, majd állítsa be a tárcsákat úgy, hogy mind a motor, mind a generátor oldalán annyira közel legyenek a motorhoz/generátorhoz, amennyire csak lehet. Az ékszíjtárcsáknak egy szintben, lehetőleg mind a motor oldalától, mind a generátor oldalától egyenlő távolságra kell lenniük, hogy az ékszíj egyenesen, problémamentesen futhasson.
    9. Most már a variac is felszerelhető az alapkeretre. Mi 2 db 1/4 – 20 x 1” csavart és anyát használtunk, amivel a variac-et a szögalumíniumhoz rögzítettük. Miután minden alkatrész felkerült az alaplapra, a variac segítségével megtörténhet a generátor bekötése és a tesztelése. (A beállítás és a tesztelés elvégzése után a
    variac lecserélhető az elektromos motorvezérlő nyomtatott áramkörre, ami kisebb helyet is foglal, és könnyebb is. A motor sebességszabályozó egységének tárolására használható az alkatrészlistában is megjelölt vezérlődoboz, illetve erre rögzíthető a a DPDT indít/üzemel kapcsoló is.)
    10.Miután most már minden egység felkerült az alapkeretre, megkezdődhet a bekötés. Kérjük kövesse a sematikus ábrát a generátor helyes bekötéséhez. Mi egy 4” x 4”-es elektromos dobozt szereltünk az alapkeretre, ami egy nagy (50 amperes) csatlakozót szereltünk, amin keresztül a generátorból kihozhatjuk az áramot.

    Bekötési tanácsok:
    A generátor kimenete sorosan (220, 230-240V), vagy párhuzamosan (110, 115, 120V) is beköthető. A sematikus ábrán is látható soros bekötés esetén a tekercs egyes kezdő vezetőit sorosan kötjük össze. Ez a bekötés biztosítja a legnagyobb feszültséget, amit a tekercselés megenged. Amennyiben a generátort párhuzamosan kötjük be, alacsonyabb feszültség/magasabb áramerősség érdekében, fontos, hogy a 4 vezető huzalt polaritásukkal ellentétesen kössük össze (az egyik tekercs kezdő vezetője a másik záró vezetőjéhez).
    Az általunk használt variac 120 vagy 240 V-os bemenetre is köthető, és 0-280 voltos kimenetet biztosít, egészen 9,5 amperig. Ez egy sokoldalú variac, és mind 120, mind 240 voltos rendszerben használható. A variac kimenetét egy 600 voltos, 25 amperes teljes hullámú egyenirányítóra kötöttük, amivel a változtatható sebességű DC meghajtó motort tápláljuk energiával.

    Telepítés és tesztelés
    Amennyiben a sematikus ábrán látható bekötés mellett döntött, kösse le a primer tekercseket a soros kondenzátorsorról az egyik végen (azaz lekötjük a kondenzátorokat). Ez időszakosan meggátolja a rezonanciát. Csatlakoztassa a bemeneti áramot a variac-hoz. Mi egy teljes 240 voltos soros
    bekötéssel kezdtünk, de párhuzamos 120 voltos bekötéssel is lehet kezdeni. Ellenőrizze a mechanikai összeszerelést a motor/rotor/ékszíj egység megpörgetésével, megfigyelve a működést. Állítsa a variac feszültségét 0-tól kb. ¾-ig a teljes skálán keresztül. Az aktív fordulatszám 2500 rpm alatt van, tehát a teszteléshez nem kell nagyon gyorsan pörgetnünk a tengelyt. Ellenőrizze, hogy nincs-e dörzsölődés (a rotor
    hozzáér az állórészhez), vagy más mechanikai probléma, amelyet az egyenletes működéshez ki kellene javítani.
    Ahogy a mechanikai működést leellenőriztük, csatlakoztassa újra a soros kondenzátorsort. A kezdeti 12 (tizenkét) 2,5 uF-os 2000 voltos kondenzátorokból álló konfiguráció .208uF –os eredményt ad, ami elbír akár 24.000 voltot is. Ezeknek a kezdeti értékeknek kell szerepelniük ahhoz, hogy elérjük a kívánt rezonanciát.
    Ahogy a szerkezet felpörög rezonancia szintre, a hangja megváltozik, és a rotor sebessége állandósul a rezonáns frekvencián. Ennél a pontnál a motor sebességének növelése csak kis mértékben növeli a sebességet, de a hozzáadott mechanikai erő (lóerő) további rezonanciába hajtja a magot, ezzel növelve a kimenetei energiát. Egy egyszerű vezérlő segítségével növelhető vagy csökkenthető a feszültség és az áramerősség. Mint korábban említettük, a gerjesztő tekercs feladata vezető utat nyitni a kvantummező
    (zéró pont) felől a generátor magjához. Ennek hatása, hogy a mag polarizálódik, amely a működés idejével növeli az kimeneti energiát. A QEG megépítése után a gerjesztő tekercs szikra hézagát (kikapcsolt állapotban) állítsuk .005” and .010” (0,0127cm és 0,0254cm) közé. Indítsuk el a generátort, hagyjuk szikrázni 2-3 másodpercen át, és ismételjük ezt meg 4-5 alkalommal. Ismételje meg ezt a folyamatot minden esetben az első 2-3 hétben, amikor a generátort elindítja.
    Tervrajzok: 





    New Paradigm Business Model – angol nyelvű, később majd lesz majd magyar nyelvű tájékoztatás is róla.

    VIDEÓK: (Marokkóban már megépítették):



    Fordítás és szervezés: Mészáros Attila
    Közzétette: www.fenyoveny.hu
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!


    katay18.blogspot.hu
    op.iuste.biz

    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: QEG Ingyen energia: Magyar csapatok szervezése/Kezdj el QEG-et gyártani! Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top