728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2014. május 7., szerda

    Maitreya mester tanításai: Az uralkodó elit spirituális eredete/Elkülönülés, az önzés és a szentség megértése

    Jézus és más Felemelkedett Mester gyakran hivatkozik az uralkodó elitre úgy, mint olyan változatos embercsoportra, akik a történelem folyamán uralni próbálták a lakosságot. 
    Ennek a résznek az a célja, hogy mélyebb megértést biztosítson az uralkodó elit eredetéről. 
    4. mesterkulcs
    Az univerzum célja
    Mint ahogy már említettem, az anyagi világegyetem ugyanabból a szubsztanciából épül fel, mint a szellemi valóság.  Az anyagi világegyetemben azonban a fény rezgése más frekvenciára lett csökkentve.  Azt is mondhatjuk, hogy az alacsonyabb frekvencia miatt a fény kevésbé intenzív, és ezért még nem képes a világegyetemet fénnyel megtölteni.  Ez az oka annak, hogy a naprendszerek, galaxisok közötti tér üresnek tűnik.  Úgy tűnik, mintha hatalmas területeken nem lenne jelen fény, és csak bizonyos helyhez kötött területek, mint pl. a Napotok sugározna fényt ki önmagából.  Kimondható, hogy a világegyetemben még mindig több a sötétség, mint a fény.  Ennek következményeként egy bizonyos rezgés felett nem vagytok képesek észlelni az energiát, ezért nem látjátok azt, hogy a fizikai anyag finomabb energiából áll, amely egy magasabb rezgés spektrumból szűrődik az anyagi világegyetembe.  Kimondható, hogy létezik egy olyan vizsgálati horizont, amely fölött az emberiség a jelenlegi tudatszintjén nem képes érzékelni.
    Az anyag sűrűsége teszi lehetővé az emberek számára azt, hogy létrejöhessen, és fennmaradhasson az az illúzió, hogy Isten nem létezik, vagy, hogy ők Istentől egy áthatolhatatlan válaszfallal el lennének különülve.  Ez az Istentől való elkülönültség-érzés vezet oda, hogy az emberek magukat elkülönült, független lényeknek tartják.  Mivel az emberek magukat egymástól elkülönült lényekként látják, ezért jöhetett létre az az illúzió, hogy bánthatják egymást, más életformákat, sőt még a fizikai bolygójukat is anélkül, hogy önmagukat bántanák.  Természetesen ez az alapvető oka az összes emberi konfliktusnak, atrocitásnak, mivel, ha az emberek tudnák azt, hogy amennyiben másokat bántanak, azzal önmagukat bántják, úgy a többségük ennek megfelelően módosítaná a viselkedését.  Csak néhány nagyon zavart ember bántana másokat, de a valóság szerint az ilyenek nem is értik teljesen azt, hogy mit tesznek.  Azt mondhatjuk, hogy az anyagi világegyetemben az élet célja az, hogy túllépjetek a valóság korlátolt érzékelésén, hogy közvetlenül megtapasztalhassátok azt, hogy ti nem elkülönült lények vagytok, hanem a forrásotok, a Teremtőtök kiterjesztései. 
    Hadd kérjelek most benneteket arra, hogy képzeljétek el azt, hogy a szellemi valóság különböző szintjein utaztok keresztül a legfelső szintig.  Ezt a szintet a Biblia így említi: „Én vagyok Alfa és Omega, a kezdet és a vég.” ( Jelenések könyve 21,6)   A formai világnak ez a legmagasabb szintje, mert a Teremtő kifejeződésének ez a legelső szintje a forma világában.  A Teremtő polaritásként, Alfaként és Omegaként, juttatja kifejezésre először önmagát, a kitágulás és az összehúzódás erőiként, kilégzésként és a belégzésként, a Yangként és a Yinként.  Emberi szinten ezeket az erőket gyakran nevezik Atyaként és Anyaként, férfiként és nőként annak ellenére, hogy jóval felette állnak az emberi nemiségnek.
    A lényeges pont az, hogy az Egy Teremtő önmagát az első szinten polaritásként fejezi ki.  Ez a két pólus azonban nem ellentéte egymásnak, és nem oltják ki egymást.  Kiegészítő erők ezek, amelyek egymást erősítik, támogatják.  Ha kiegyensúlyozott körülmények között találkoznak, akkor megsokszorozzák egymás erejét, és többé válnak.  Az egész ugyanis többé válik, mint a részek összege, és általa új élet-kifejeződések jönnek létre.  Így keletkezett a formai világnak minden létrejött szintje, mint ahogy arra később majd kitérünk.  Arra akarok rávilágítani most, hogy az Egy Teremtő önmagát két pólusként nyilvánította meg, azonban a formai világ fölött ettől még mindig jelen van az Egy Teremtő.  Más szavakkal, Egy Isten van annak ellenére, hogy „Minden ő általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.”, az Egy Isten soha nem szűnik meg Egynek lenni, megbonthatatlanul egynek.
    A Földön nagyon sok vallás szól erről az Egy Istenről, más néven illetve Őt, és kissé különböző leírást adva ugyanarról a valóságról.  De mielőtt tovább mennénk, fel kell vetnünk egy olyan félreértést, amely számos vallásban beférkőzött.  Ez a félreértés azt állítja, hogy nincs semmi az Egy Istenen túl, vagyis ez a minden felett álló, végső Isten a végső Isten.  Ennek az értelmezésnek az oka egyrészt a mindenen túli észlelésének és a megértésének a hiányából fakad.  Másrészt az emberi ego mindenek felett állásának szükségszerűsége okozza.  Nagyon sok vallásos ember érzi szükségét annak, hogy úgy érezhesse, hogy az ő vallása az egyetlen igaz vallás, amely a többi felett áll.  Ha pedig az övék az egyetlen igazi vallás, amely a végső Istent imádja, akkor az a legjobb vallás a Földön, vélekedik az ego.  Ez a vallásháború akadályozta egy ideig azt, hogy a Felemelkedettek Serege Isten magasabb szintű megértéséhez hozzásegítő tanításokat adhasson.  De a kritikus számú tömeg létrejött, mi pedig eltökéltük, hogy azoknak, akiknek szemük van a látásra, ehhez a magasabb szintű megértéséhez járulunk hozzá. 
    Ismétlem, a valóság nem lineáris, de én most lineáris képpel élek.  Képzeljétek el a 8-as számot, amely rendelkezik egy felső résszel, egy alsó résszel, és van egy közepe, amely a részek találkozási pontja.  A Teremtőtöket a találkozási pont képviseli, a felső és az alsó rész találkozási pontja.  Az alsó rész képviseli a formai világot, amelyben éltek, amelyet a Teremtőtök teremtett meg.  A felső rész, nem igazán jó megfeleléssel Isten szintjét, Isten valóságát képviseli, amely túl van a Teremtőtökön.  Ezt az Isteni valóságot Isteni Tiszta Lényének, vagy Isten Jelenléte Mindenségének szeretném nevezni. 
    Mi a Mindenség?  Olyasmi, amelyet nem lehet pontosan leírni, vagy lineáris szavakkal, képekkel megjeleníteni a forma világában.  A forma világában különálló formákat láttok, amelyek elkülönülnek egymástól, ezért a köztük való különbséggel jellemezhetők.  Ezek a különbségek szintén korlátok, amelyek behatárolják a formákat, és elkülönítik őket az egésztől.  Természetesen ez az oka annak, hogy az emberek a különbségekre összpontosítanak, és ez akadályozza meg őket abban, hogy a világot összefüggő egészként lássák.  Látják a fákat, de nem látják az erdőt.  A Mindenségben nincsenek elkülönült formák, nincsenek ellentmondások, korlátok.  Az emberi elme számára azonban nehezen elképzelhető egy világ elkülönülések nélkül, ezért talán bölcsebb lesz, ha most erre nem térek ki.  Ennek ellenére fontos, hogy megértsetek néhány dolgot ahhoz, hogy megérthessétek azt, hogy a világegyetem megteremtésének mi volt a célja. 
    Ebben a világegyetemben megszoktátok azt, hogy a létezést elkülönülten érzékelitek.  Önmagatokat tisztán egyedi lényként látjátok, aki a többiektől elkülönül.  El vagytok különülve a természettől, és a hatalmas világegyetem, amelyben éltek, további részeitől is.  Úgy érzékelitek, hogy önálló akarattal rendelkeztek, ezért az elmétek képzelő és koncepciógyártó képességének segítségével azt az illúziót kelthetitek, hogy bánthattok másokat anélkül, hogy azzal önmagatokat bántanátok.  Feltételezitek azt, hogy Isten létezik, de önmagatokat Istentől elkülönülve látjátok.  Az Ő akaratát ezért rajtatok kívüli akaratként érzékelitek, amely feltehetően ellenkezik a ti akaratotokkal.  Feltételezitek azt, hogy Istennek vannak törvényei, amelyeket úgy véltek, hogy valamilyen külső erő rátok erőltet, amely külső erőt ti a szabadságotok korlátjaként éltek meg, amely korlátoz benneteket abban, hogy mit tehettek meg elkülönült lényekként.  Ahogy a szellemi úton haladtok előre, egyre erősebb kapcsolatot alakíthattok ki ezzel a külső Istennel.  Egy ponton egységérzetet hozhattok létre az Istenetekkel, amelyről Jézus ezt mondta: „Én és az Atya egyek vagyunk.” (János 10,30) Emellett azonban önmagatokat még mindig énnek nevezhetitek, aki eggyé vált a nagyobb Énnel. 
    A Mindenségben ilyen elkülönültség-érzés nem lehetséges.  A Mindenség Lényei különálló Lények, akiket az „Én Jelenlétek a Mindenségben”-ként szeretnék nevezni.  Ezek a Lények rendelkeznek egyéni észleléssel, de nem csak azt észlelik, hogy egyek a Mindenséggel, hanem azt is, hogy Ők a Mindenség.  Az észlelésüket bizonyos pontra fókuszálhatják, bár a térnek és az időnek nincs értelme a Mindenségben, és fókuszálhatnak a Mindenség egy bizonyos minőségére is.  Soha nem veszíthetik azonban el azt a képességüket, hogy egynek észleljék magukat a Mindenséggel, és hogy mindenhol észleljék magukat a Mindenségen belül.  Döntéseket hozhatnak, vagyis szabad választással rendelkeznek. Nem hozhatnak azonban elkülönült döntéseket olyan értelemben, hogy azt döntenék, hogy olyasmit tegyenek, ami számukra kedvező, de másoknak hátrányos, mint ahogy nem emelhetik önmagukat mások fölé azzal, hogy jobbak, vagy fontosabbak lennének más Lényeknél.  Ilyenfajta koncepció nem létezik a Mindenségben.  A Mindenség Jelenlétei nem rendelkeznek azzal az észleléssel, hogy ők egyek Istennel, mivel ők Isten.  Elgondolhatatlan lenne számukra az, hogy Isten törvényeit úgy észlelnék, mint amit rájuk erőltetett volna egy külső erő.  Ebből adódóan elgondolhatatlan lenne számukra az, hogy Isten törvényei ellen, vagy a teremtés célja ellen forduljanak.  Ők a törvény, és ők határozzák meg a célt is. 
    Észlelem, hogy mindezt nehéz a lineáris elmének felfogni.  A kép, amelyet át akarok adni az az, hogy a Mindenségben az elkülönült létezés nem lehetséges.  Azt gondolhatjátok magatokban, hogy ti azonban elkülönült egyének szeretnétek lenni, és pontosan ezért találjátok magatokat a világegyetemetekben.  Hadd magyarázzam ezt meg.
    A Mindenség Jelenlétei úgy döntöttek, hogy a Mindenségtől elkülönítenek egy szférát.  A Jelenlét így belevetítheti magát abba a szférába, és önmagára, mint elkülönült Lényre fókuszálhat.  Létrehozhat egy elkülönült világot a szférájában, amely fontos tanulási tapasztalatként szolgálhat a Lény számára.  Ha azonban létrejön egy elkülönült szféra, amelyben az elkülönült létezésre lehetőség van, akkor egy másik lehetőség is megnyílik.  Az a Lény, amelyik önmagát a szférába vetítette ki, még emlékezik a Mindenségben való létezésére.  Ez a lény azonban létrehozhatja önmaga olyan önészleléssel rendelkező kiterjesztéseit, amelyek olyan lények, amelyek nem rendelkeznek a Mindenség emlékképével, ezért önmagukat a kezdetektől elkülönült lényként látják.  Mivel a Teremtőjük tudatából jöttek létre, ezért a Teremtő megtapasztalhatja a világot az egyéni elméken keresztül.  Így a Teremtő megtapasztalhatja azt, hogy milyen elkülönült lénynek lenni.
    De pontosan azért, mert ezek a lények a Teremtő tudatának a kiterjesztései, ezért van arra lehetőségük, hogy kiterjesszék az egyéni önazonosság érzetüket egészen addig, amikor észlelik az egységet a Teremtőjükkel.  Ezek után lehetőségük van arra, hogy magukra vegyék a Teremtő szerepét, vagy tovább haladva beléphessenek az Egyéni Jelenlétek Mindenségébe.  Mivel az önészlelésüket elkülönült lényként kezdték, ezért úgy léphetnek be a Mindenségbe, hogy rendelkeznek azzal az emlékkel, hogy milyen a Mindenségtől való különváltság, amely tapasztalat alapján jobban értékelik a Mindenséget.  Megoszthatják ezt a tapasztalatot azokkal a Jelenlétekkel, akik a Mindenségben maradtak, és ezáltal mindenki fejlődik a Mindenség és a Mindenségnél kevesebb között zajló együttműködéstől.
    Röviden a Mindenség Jelenlétei ráébrednek arra, hogy értékes az a folyamat, amelynek során a lény a létét olyan elkülönült, korlátozott lényként kezdi el, aki önmagára fókuszál a világban, amely a Mindenségtől elkülönült.  A lény az önészlelését fokozatosan egészen addig képes fejleszteni, amikor az már odáig terjed ki, hogy magába foglalja a Mindenséget.  Ekkor a lény beléphet a Mindenségbe, de rendelkezik azzal az emlékkel is, hogy milyen volt a Mindenség felé haladni, ezért képes azt többre értékelni azoknál a lényeknél, akik nem tapasztaltak soha meg mást, mint a Mindenséget.  Ezt a folyamatot nevezem az Egység Útjának, hogy jelezzem azt, hogy ez visz el benneteket az elkülönültség érzésetektől a Mindenséggel való egység észleléséig, a minden élettel való egység észleléséig.
    Hogyan teremtették meg a világegyetemeteket?  A Mindenségben egy Jelenlét úgy döntött, hogy meg akarja tapasztalni azt, hogy milyen elkülönülve létezni a Mindenségtől, és ezért formákat hozott létre, amelyek a Mindenségtől elkülönültek.  Elsőként önmaga köré szférikus határt vetített, megteremtve a Mindenségben a megosztás illúzióját.
    A szférán belül a Jelenlét most a tudatát egyetlen ponttá, szingularitássá vonta össze a szféra középpontjában.   A Mindenségben minden tudatból áll.  Ez egy olyan szférát teremtett meg, amelyet nem töltött meg a Mindenség, és így megnyílt arra a lehetőség, hogy különálló formákat teremthessen ebben a szférában.  Kezdetben azonban a szférában nem voltak különálló formák, és nem volt a Mindenség teljessége sem jelen.  A szféra ezért egy űr volt, melynek a koncepciója fellelhető számos vallásban. 
    Az űr közepén lévő szingularitás vált a Lény, aki a ti világegyetemetek Teremtője, fókuszpontjává.  Észlelhetitek azt, hogy az űr közepén lévő szingularitás koncepciója hasonlít az Ősrobbanás teóriához, amely szerint minden anyag és energia az anyagi világegyetemben szingularitásba sűrűsödött össze.  Innen egy hatalmas és ellenőrizhetetlen robbanás következtében áramlott szét, amely fokozatosan hihetetlenül komplex galaxis rendszerek és naprendszerek létrejöttét eredményezte.  Ez a komplexitás spontán módon, random folyamat eredményeként keletkezett.  A valóság azonban nagyon különbözik ettől az elmélettől, mint ahogy azt a későbbiekben látni fogjuk. 
    A Teremtő szingularitásában nem volt olyan anyag, amilyet az anyagi világegyetemben, amelyben éltek, ismertek.  Csak tiszta tudat volt jelen, a tiszta Lény.  A teremtő folyamat akkor vette kezdetét, amikor a Teremtő a saját Lényét, a saját tudatát kifelé vetítette.  Ez azonban nem ellenőrizetlen, megtervezetlen módon történt.  Éppen ellenkezőleg, a Teremtő  először magát szubsztanciaként vetítette ki, amelyet már korábban Fénynek neveztünk.  Ennek a fénynek a megteremtésével a Teremtő létrehozta az első pólust önmaga és a Fény között.  A Teremtő az aktív, kiterjedő, vagy Alfa princípium, míg a Fény a passzív, az összehúzódó, vagy Omega princípium.  Ha követjük a hagyományos vallásos elképzelést, és a Teremtőt Istennek,  Atyának nevezzük, akkor a Fény lesz az Anya, vagy az Anya-Fény, az Anyag-Fény. 
    Az Anya-Fény önmagában forma nélküli, de benne van annak a lehetősége, hogy bármilyen formát magára vegyen.  Az Anya-Fény a Teremtő saját tudatából és Lényéből jött létre, ezért az Anya-Fény tudattal rendelkezik.  Azonban nem egy Teremtőtől elkülönült egyéni lény tudatával rendelkezik, hanem olyan tudattal rendelkező Lény, amely a Teremtő kiterjesztése.  Ennek eredményeként az Anya-Fény önmagában és önmagából nem tud létrehozni megjelenített vagy elkülönült formát.  Az Anya-Fény csak akkor veszi magára a formát, ha a Teremtő, vagy a Teremtő által teremtett öntudattal rendelkező, elkülönült lények hatnak rá.  Általánosságban az ilyen lényt társteremtőnek nevezhetjük, bár, mint ahogy ez később megvitatásra kerül, többféle típusú önészleléssel rendelkező lény létezik a formák világában. 
    Kezdetben az Anya-Fény csak koncepcióként, csak tiszta tudatként létezett, nem volt semmiféle megnyilvánult vagy kifejezésre juttatott formája.  A teremtés megnyilvánulásaként a Teremtő először Anya-Fényként vetítette ki önmagát.  Az Anya-Fényt felhasználva a Teremtő egy szférát hozott létre, amely elkülönült az űrtől.  Az űrben a semmi volt, a Mindenség ellentéte, a Teremtő pedig teremtett az űrben lévő semmi közepébe egy szférát.  Ez a szféra bizonyos fényintenzitással rendelkezett, amely megkülönböztette az űrben lévő semmitől, azonban messze volt attól a fényintenzitástól, amely a Mindenségben található. 
    A teremtés következő lépéseként a Teremtő bizonyos struktúrákat hozott létre az első szférában.  Ezek a struktúrák nagyon eltérnek azoktól, amelyeket az anyagi világegyetemben találhattok, azonban a lényeg az, hogy ezek szolgálnak platformként az élethez, az intelligens, öntudattal rendelkező lények számára, akik a Teremtő kiterjesztései, vagyis olyan egyéniesülések, akik a Teremtő tudatából jöttek létre.  Ettől függetlenül elkülönült lényekként lettek megteremtve, akik elkülönült önazonossággal rendelkeztek.  Nem rendelkeztek azonban a Teremtő teljes önazonosságával, a saját önazonosságuk pedig az elkülönült lényükre összpontosult.  Nem voltak tudatában a Mindenségnek, a figyelmük arra a szférára összpontosult, amelyik szférában meg lettek teremtve.  Nem észlelték közvetlenül azt, hogy a Teremtő kiterjesztései, azonban olyan értelemben közvetlen kapcsolatban álltak a Teremtővel, hogy Ő a tanítójukként szolgált számukra.
    Az első öntudattal rendelkező lények az új szférába lettek küldve azzal a paranccsal: „Sokasodjatok, és uralkodjatok!” - megkapva az egyéniség ajándékát, az önészlelést, a képzelőerőt, a szabad akaratot és a racionális gondolkodást.  Megkapták annak a képességét is, hogy parancsolhattak az Anya-Fénynek az elméjük erejével, valamint rendelkezésükre állt kiindulásként bizonyos mennyiségű fény.  A lények a kreatív képességük felhasználásával egyre több struktúrát voltak képesek teremteni a szférájukban, és így fokozatosan azt egyre nagyobb intenzitással és komplexitással töltötték fel.  A talentumuk megsokszorozásának eredményeként (Máté 25,14) még több fényhez jutottak, amely növelte a kreatív erejüket, valamint a saját lényük fényintenzitását.  Felhasználva, és önmaguk köré kivetítve ezt a fényt, növelték a fény intenzitását a szférájukban, amely további módon el lett különítve az űrben lévő semmitől, és ezáltal közelebb kerültek a Mindenséghez.  Mindeközben az életáramlatok az önészlelésükben is növekedtek. 
    Elsőként arra ébredtek rá, hogy a tanítójuk a Teremtő.  Önmagukat az Atya Isten egyéniesüléseként, és a Teremtő kiterjesztéseként fogadták el.  Ráébredtek arra is, hogy az Anya Isten kozmikus méhében élnek.  Amint a lényükben az Atya- és az Anya részek eggyé váltak, új önészlelés született meg bennük egységérzetet érve el a Teremtőjükkel, miközben az egyéni önészlelésük is megmaradt.  Ahogy az egység teljessé vált, eldönthették azt, hogy a Mindenségbe lépnek-e be, vagy a saját formai világuk teremtőivé válnak. 
    Miután az első szféra egy bizonyos fényintenzitást ért el, a Teremtő szólította azokat az önészleléssel rendelkező lényeket, akik elsajátították azt a leckét, amelyet az első szféra biztosított számukra, nevezzük mestereknek őket, hogy vegyenek részt a második szféra megteremtésében.  A Teremtő ekkor kivetítette az Anya-Fényt az első szférából, hogy megteremtse a második szférát, amely elkülönült az űrtől.  Az első szféra mesterei hoztak létre néhány élettelen struktúrát platformként az új szférában az intelligens élet számára. Majd az első szféra mesterei létrehozták önmaguk önészleléssel rendelkező kiterjesztéseit, és azzal a paranccsal küldték őket a második szférába, hogy sokasodjanak és vegyék azt az uralmuk alá. 
    Láthatjátok tehát a mintát.  Amikor a második szféra elérte a kritikus fényintenzitást, akkor az platformjává vált a következő szféra megteremtésének.  Ez volt az a folyamat, amelynek során Isten országának fényét fokozatosan kiterjesztették, miközben az űrnek egyre nagyobb és nagyobb része ment át különböző fokozatokon.  Az az anyagi világegyetem, amelyben éltek, ennek a folyamatnak a legutóbbi állomása.  Más szavakkal, a világegyetem, amelyben éltek Isten teremtményének legújabb szférája.  Mivel még viszonylag fiatal, ezért tűnik úgy, hogy üres terek, és sötétség van jelen.  Ez idáig ebből a világból csak viszonylag kevés lény vált önfényűvé, és emelkedett fel a magasabb valóságokba. 
    Az Anya-Fény, amely az anyagi világegyetemet alkotja, még mindig olyan alacsony frekvencián rezeg, és olyan alacsony az intenzitása, hogy lehetőséget ad arra, hogy olyan illúziót teremtsetek, hogy nincs semmi az anyagi világegyetemen túl.  A világotok ennek ellenére a kiterjesztése egy sorozat koncentrikus, egymáson áthatoló és együttlétező szférának, amelyek a Teremtő szingularitásával indulnak ki.  A világotok ugyanabból az alapvető szubsztanciából keletkezett, mint a magasabb szférák, vagyis az Anya-Fényből, amely a Teremtő tudatából jött létre.  Nélküle nem volt semmi sem, ami volt.
    Tűnődjünk el most a tudat jelentésén.  A Mindenségben minden egy elméből, egy tudatból áll.  Az Isten Tudatának nevezhetjük ezt, de ha ti emberi elképzelést vetítetek ki „Isten” koncepciójára, akkor nem lesztek képesek felfogni azt a tudatszintet, amely a Mindenség.  A Mindenségben minden tudat, amely azt jelenti, hogy minden tudattal rendelkező.  Vannak egyéni Jelenlétek a Mindenségben, amelyek egy bizonyos minőségre fókuszálnak.  A ti nézőpontotokból, a ti világegyetemetekből számotokra azok a Végtelen Fény Jelenlétének, a Végtelen Szeretet Jelenlétének, Isten Akarata Jelenlétének, az Egység Jelenlétének stb. tűnhetnek.  Ezek az egyéni Jelenlétek azonban önmagukat nem tekintik a Mindenségtől, vagy egymástól elkülönültnek.  Tisztában vannak azzal, hogy a Mindenség kiterjesztései, és ugyanannak az egésznek a részei.  Mindannyian egyek a Mindenségben.  Ezért magukat nem egy távoli Isten kiterjesztéseként látják.  Ők Isten, vagyis Isten Lénye nem a Mindenségben van, hanem Ők a Mindenség.  A Mindenségben minden Isten, minden rendelkezik önészleléssel, vagyis minden Istennek tekinti magát. 
    A teremtett valóságban, amelyben éltek, a formai világban lehetőség van olyasmit teremteni, amely nem rendelkezik önészleléssel.  Ahogy már mondtam, minden a Teremtő tudatából lett teremtve, vagyis mindennek van bizonyos formájú tudata.  Ezért mondta Jézus azt, hogy ha az emberek nem hajlandóak megvédeni a Krisztust, akkor a kövek kiáltanak majd. (Lukács 19,40)  Minden az Anya-Fényből jött létre, ezért minden rendelkezik tudattal, vagyis minden tudat.  Egy formának azonban bizonyos komplexitást kell elérnie ahhoz, hogy az önészlelés fókusza lehessen. 
    A Mindenségben semmi olyan nincs, ami nem rendelkezne önészleléssel.  A formák világában lehetőség van arra, hogy élettelen formák keletkezzenek, vagy olyan élő formák, amelyek nem rendelkeznek önészleléssel.  Olyan önészleléssel rendelkező lények is létezhetnek a formák világában, akik nem észlelik a kapcsolatukat önmagukon kívül semmivel, nem észlelik azt, hogy a Teremtő kiterjesztései, nem észlelik a Mindenséget.  Ez teszi azt lehetővé, hogy a formák világában lehetnek olyan önészleléssel rendelkező lények, akik korlátozott önészleléssel rendelkeznek ugyan, de bennük van annak a lehetősége, hogy az önészlelésüket kitágítva kialakíthassák a Mindennel való egységet. 
    Más szavakkal, a formák világának alapvető célja az, hogy lehetőséget adjon számotokra ahhoz, hogy beszűkült önészlelésre fókuszáló elkülönült lényként tapasztalhassátok meg magatokat.  Amikor elegetek van ebből a tapasztalatból, akkor egy szisztematikus utat követve fokozatosan kitágíthatjátok az önészleléseteket egészen addig, amíg el nem éritek a Mindenséget, miközben megőrzitek annak emlékét, hogy milyen volt a Mindenségen kívül létezni, amely alapján a Mindenséget jobban értékelitek majd. 
    Hol ér véget a fény szférái kiterjedésének folyamata?  Természetesen ott, ahol a teljes űr a fény szférájává válik, amikor a szférának minden egyes része azt a fényintenzitás éri el, mint amit a Mindenség.  Más szavakkal akkor, amikor ami idáig elkülönültként létezett, és a Mindenségnél kevesebb volt, az válik a Mindenséggé.  Ez azonban nem egy automatikus,  evidens folyamat, mint ahogy azt néhány vallás lefesti.  Kizárólag az önészleléssel rendelkező lények szabad akarata által meghozott döntések eredményeként jöhet létre, akik Isten szféráinak a lakói.  Ez azt jelenti, hogy a formai világban található sötétség és korlátozottság nem tűnik el teljesen mindaddig, amíg minden egyes önészleléssel rendelkező lény fel nem használja azt a lehetőségét, hogy megtapasztalja azt, hogy milyen elkülönült lényként élni az önmaguk által teremtett világ korlátai között. 
    Ti a Teremtő kiterjesztései vagytok, akiknek azonban a Teremtő elkülönült lénynek megfelelő önazonosságot adott.  A Teremtőtök haza vár benneteket, amit azáltal érhettek el, ha kiterjesztitek az énetek észlelését egészen addig, amíg eggyé váltok a Teremtőtökkel és minden élettel.  A Teremtőtök tudja azt, hogy az Egységbe való visszatérés az egyetlen útja annak, hogy tökéletesen boldognak, teljesen egésznek, és tökéletes békében érezzétek magatokat.  A Teremtő azonban azt szeretné, ha mindezt a szereteten alapuló szabad akarat alapján választanátok.  A Teremtőtök hatalmas türelemmel rendelkezik a döntéseitekre vonatkozóan, és megengedi nektek azt, hogy nagyon hosszú ideig tapasztalhassátok meg a korlátokat, a türelme azonban nem végtelen. 
    Tudom, hogy ezek a koncepciók jóval túllépnek a jelenlegi vallásos hiteteken, és elképzeléseiteken. Megértem, hogy szükségetek van időre, elmélkedésre ahhoz, hogy teljesen megérthessétek, és integrálhassátok mindezt.  A következő fejezetekben kiegészítő tanításokat nyújtok annak érdekében, hogy teljes mértékben meg tudjátok érteni ezeket a koncepciókat, és hozzá tudjátok őket kapcsolni a jelenlegi bolygói helyzethez.  Most azonban azt kérem tőletek, hogy töprengjetek el azon, hogy mit tanítanak ezek a koncepciók az élet értelmével, az élet céljával kapcsolatban nektek.  Olyan sok ember kérdezte már meg azt, hogy honnan jöttetek, hova tartotok, és azt, hogy az életnek mi az értelme.  Azt remélem, hogy kezditek már legalább kapiskálni, hogy adható értelmes válasz ezekre a kérdésekre.  
    Miközben megpróbáljátok integrálni ezeket a válaszokat, rátalálhattok egy teljesen új világra, egy teljesen új világlátásra, amely megnyílik a számotokra.  Már nem kell magatokat nyomorult bűnösöknek éreznetek, akik egy ellenséges világegyetembe sodródtak egy haragos Isten miatt.  Nem vagytok egyedül egy ellenséges környezetben, ahol bárki rátok támadhat.  Nem vagytok annak korlátai között, amelyet jelenleg magatoknak véltek, vagy amit jelenleg megtapasztaltok. 
    Az Istenetek kiterjesztései vagytok.  Ti vagytok a saját Istenetek, aki elkülönült lényként tapasztalja meg önmagát egy alacsonyabb tudatszintről kiindulva egészen a legmagasabb szintig, ami a Mindenség.  Minden Földön begyűjtött tapasztalat értékes perspektívát nyújt az utatokkal, magatokkal és az élettel kapcsolatban.  Még a legkellemetlenebb körülmény is átalakítható tanulási tapasztalattá, a tudatszintetek emelésének lehetőségévé az önészlelésetek kiterjesztéséhez.  Így tehát lehetőségetek van arra, hogy az általatok megtapasztalt minden körülmény fölé emelhessétek magatokat. 
    Az élet egész célja az, hogy a jelenlegi énetek fölé emelkedjetek, és magasabb önészleléshez jussatok el.  Mindegy, hogy milyen tapasztalataitok voltak, vagy milyenek a jelenlegi körülményeitek, soha sem vesztitek el azt a lehetőségeteket, hogy föléjük emelkedjetek, hogy magasabbra jussatok.  Ezért, ha nem kedvelitek a jelenlegi körülményeiteket, akkor megnyithatjátok azt a belső képességeteket, amelynek segítségével felülemelkedhettek azokon.  Ha nem kedvelitek azt, akik vagytok, akkor addig terjesszétek ki az önészleléseteket, ameddig túl nem léptek minden korláton az anyagi világegyetemben. 
    Ha mindez nem jelent nektek egy új perspektívát a jelenlegi korlátjaitokhoz képest, akkor annak csak egy oka lehet.  Még nem gyűjtöttetek elég tapasztalatot ezekből, ezért nem jutottatok arra az álláspontra, hogy magatok mögött hagyjátok mindezt.  Azért érzitek magatokat nyomorultnak, mert úgy akarjátok érezni magatokat, és továbbra is ezt a „valóságot” érzékelitek mindaddig, amíg úgy nem határoztok, hogy elegetek van ebből, és valami mást, valami hatalmasabb valóságot akartok megtapasztalni.  Tudom, hogy mindez nagyon nyersnek tűnhet azon emberek számára, akik szenvednek, ezért lépjünk tovább, és tűnődjünk el azon, hogy hogyan hasznosíthatjátok azt a képességeteket, amellyel minden korlát fölé emelkedhettek a formák világában. 

    Kivonat az 5. kulcsból
    TÖBBÉ vagy kevesebbé válni, ez itt az igazi kérdés  
    Arra akarok rámutatni, hogy az a tény, hogy önmagatokat elkülönült lényként látjátok, az teszi lehetővé számotokra azt, hogy az akaratotokat valóban úgy használjátok, mintha tényleg elkülönült lények volnátok.  Meggyőzhetitek magatokat arról, hogy a tetteiteknek nem lesznek olyan következményei, amelyek érintenek benneteket.  Még arról is meggyőzhetitek magatokat, hogy a cselekedeteiteknek nem lesz semmilyen (negatív) hatása.  Mi a döntő különbség azok között, akik az illúziók fogságában vannak, és azok között, akik túllátnak azokon?  Az önközpontúságuk szintje.  Minél inkább önközpontúak vagytok, minél jobban ragaszkodtok az elkülönült önazonosságotokhoz, annál inkább vagytok vakok a valóságra vonatkozóan, valamint arra, hogy a teljes élet egy összefüggő egész.  Azt érzitek, hogy jogotok van azt tenni, amit akartok, és a cselekedeteiteknek nem lesznek következményei.  Ha megfigyelitek a történelmet, akkor láthatjátok, hogy a legborzasztóbb emberi atrocitásokat a legönközpontúbb emberek követték el ezen a bolygón.  Az elkülönült lények szabad akaratának egyik elkerülhetetlen következménye az, hogy lehetőség van arra, hogy egy lény olyan illúziót teremtsen meg magának, hogy ő a világegyetem központja, az egyetlen lény, aki számít, és joga van ahhoz, hogy megtegyen bármit, amit csak akar anélkül, hogy végig gondolná azt, hogy mit tesz ezzel másoknak.  Egy elkülönült lény azt is gondolhatja, hogy az összes többi elkülönült lény csak azért van jelen, hogy az ő szükségleteit szolgálja. 
    Mindez érdekes eredményhez vezet.  Ha a Teremtő anélkül adott volna szabad akaratot minden önészleléssel rendelkező lénynek, hogy valamilyen biztonsági mechanizmust ne biztosított volna annak érdekében, hogy irányt mutasson a szabad akarat gyakorlásához, akkor nem megfelelő előnyhöz juttatta volna az önközpontúakat.  Minél önközpontúbbakká váltok, annál hajlamosabbak lesztek arra, hogy figyelmen kívül hagyjátok azt, hogy a cselekedeteitek hogyan hatnak másokra.  Hajlamosakká váltok kontroll alatt tartani másokat, vagy elpusztítani azokat, akiket nem vagytok képesek irányítani.  Minél érzéketlenebbé és agresszívabbá váltok tehát, annál hajlamosabbak lesztek arra, hogy a szabad akaratotokat mások irányítására, mások bántására, vagy elpusztítására használjátok fel.  Ha nem volna olyan mechanizmus, amely visszatartaná a leginkább önközpontú lényeket, akkor ez a formai világ anarchiába süllyedt volna, ahol nem lenne remény arra, hogy a kaotikus állapotból valaha kiemelkedjen.  Tudom, hogy mindez úgy hangzik, mintha a dzsungel törvényei uralkodnának elsősorban a Földön, de nem ez a helyzet, mint ahogy ez majd látható lesz. 
    Hadd emlékeztessek mindenkit arra, hogy a forma világának célja az, hogy lehetőséget adjon ahhoz, hogy a kezdeti elkülönült önazonosság-észlelésből fokozatosan eljuthassatok az énetek kitágításával a Mindenségig.  Mivel azonban szabad akarattal rendelkeztek, lehetőségetek van arra, hogy a másik irányba induljatok.  Ennek folyamán korlátok közé zárhattok, vagy elpusztíthattok más önmagukat fejlesztő lényeket még azelőtt, mielőtt magatokat pusztítanátok el.  Más szavakkal, a szabad akarat lehetőséget ad arra, hogy egy lefelé tartó spirált hozzatok létre, amely az önközpontú illúziók korlátai mögött tart benneteket.  Ez pedig vakká tehet benneteket, amelynek következtében nem veszitek észre a választásaitok következményeit.  Ha egyszer az önközpontúságtól vakká váltatok, akkor már nem vagytok képesek arra, hogy úgy döntsetek, hogy kiszabadítjátok önmagatokat.  Tovább sodródtok anélkül, hogy valójában ráébrednétek arra, hogy mit tesztek, tehát valójában nem szabad akarattal döntötök. 
    Az intelligens, szerető Teremtő nyilvánvalóan nem akarja azt, hogy ez történjen egyetlen kiterjesztésével sem.  Ezért volt szükség olyan szabályok felállítására, amely kiegészítésként áll a Szabad Akarat Törvényéhez, megteremtve ezzel egy olyan védőhálót, amely különböző módon ad lehetőséget az elkülönült lényeknek arra, hogy ne pusztítsák el önmagukat.

    Kivonat a 7. kulcsból
    A kozmikus fejlődés folyamatának megértése
    A következő részekben adott tanításaimmal szélesebb rálátást szeretnék számotokra biztosítani az egész formai világgal, és minden benne élő lénnyel kapcsolatban.  Különösen arra összpontosítok, hogy hozzásegítselek benneteket a földi emberi lényként való létezés megértéséhez.
    Kezdjük a szférák keletkezése folyamatának az összegzésével.  Első lépésként a szféra elkülönül az űrtől.  A magasabb szférák mesterei bizonyos struktúrákat hoznak létre az új szférában, és a Teremtő által meghatározott nagyobb törvények keretein belül meghatároznak bizonyos törvényeket az új szférára vonatkozóan.  Ezután önészleléssel rendelkező lények jönnek létre annak érdekében, hogy segítsék az új szféra felemelkedését vagy úgy, hogy a szellemi szférából ( angyalok) működnek közre, vagy azáltal, hogy segítenek a társteremtésben a szférán belül (társteremtők).  Amint a szféra egy kritikus fényintenzitást, és szervezettséget ér el, „felemelkedik”, és a szellemi valóság állandó részévé válik. 
    Amikor a szféra felemelkedik, oly mértékben megtelik fénnyel, hogy nem marad tere az elkülönültség illúziójának benne.  Azok a lények, akik az adott szférában elkülönült önészlelésből indultak, az önmagukon való folytonos túllépéssel hozzásegítik a szférájukat a felemelkedéshez.  Amikor egy kritikus számú lény sajátítja el a forrásával való egység mesteri szintjét, akkor azzal a szférájukat a felemelkedési ponthoz juttatják el.  Amint egy szféra keresztülmegy a felemelkedés folyamatán, egy új szféra jön létre az űrtől elkülönülve.  A felemelkedő szféra annyira tele lesz fénnyel, hogy az elkülönült én illúziója már nem maradhat fenn a szférában lévő lények számára.  Az újonnan létrejött szférában azonban még elég alacsony intenzitású a fény, így létezik a sötétség, az árnyék, ezért az elkülönült létezés illúziójának megvan a lehetősége.  A lények egy új „generációja” jön létre, ők kerülnek az új szférába.   Olyan lények ők, akik korlátozott önazonosság-érzettel rendelkeznek, és elkülönült lényként észlelik önmagukat.
    Mint már említettem, a legelső szférát a Teremtő maga teremtette.  Azok a lények, akik pedig ebbe a szférába kerültek, vagy inkább, akiket oda abba a szférába teremtettek, azokat közvetlenül maga a Teremtő teremtette.  Az első szféra úgy lett megtervezve, hogy a benne lévő struktúrák kevésbé voltak meghatározottak, képlékenyebbek, kevésbé sűrűk voltak, mint amit most az anyag világában láthattok.  Azt mondhatjuk, hogy az Anya-Fény, amelyből az első szféra meg lett teremtve magasabb szinten rezgett, ezért abban a szférában minden áttetszőbb volt, mint a ti szférátok anyaga.  Ennek eredményeként bár az első szféra lényei elkülönült önészleléssel indultak, mégis sokkal könnyebben túljutottak az elkülönülésen, mint az anyagi világegyetem jelenlegi lényei.  Az első lények könnyen megláthatták azt, hogy létezik valami a szférájukon túl, amelyet az a Lény teremtett, amely felettük állt, és amelyet a Tőle áradó szellemi fény tart fenn, amelynek a rezgésszintje lelépcsőződve hozzájuk igazodik.  Tudták azt, hogy nincsenek egyedül, van valami, vagy valaki a szférájukon túl.  Más szavakkal, az első lényeknek viszonylag könnyű volt a felemelkedés, és a forrásukkal való egység mesterszintjének elérése. 
    A következő szféra megteremtése során azok a lények, akik mesterszintre jutottak az első szférába, azok segédkeztek.  A Teremtő választotta el a második szférát az űrtől, és szintén ő határozta meg a szférára vonatkozó törvényeket is.  A kereteken belül az első szféra mesterei terveztek meg bizonyos struktúrákat, amelyek platformként szolgáltak a második szférában lévő élet számára.  Ezek a struktúrák már speciálisabbak, jobban meghatározottak voltak az első szféráénál.  Az első szféra mesterei a saját tapasztalataikat felhasználva tervezték meg az új struktúrákat.  A Teremtő tervének része volt az, hogy a második szféra struktúrái határozottabbak, komplexebbek, sűrűbbek legyenek az első szféráéinál.  Ezáltal a második szféra az egységtől egy lépéssel távolabbra került, amely miatt nagyobb kihívássá vált a benne lévő lények számára az, hogy túl tudjanak lépni az elkülönülésen. 
    Ha a második szféra lényei olyan lényeknek lettek volna megteremtve, mint az első szféra lényei, akkor a második szféra sűrűségén nehezebben léptek volna túl.  Ez ahhoz hasonlítható, mint ha egy gyerekcsoportot arra kérnétek, hogy egy országot irányítsanak.  A második szféra lényei azonban az első szféra mestereinek a tudatából teremtődtek, ezért ezek a második generációs lények a mestereik tapasztalatai alapján lettek megtervezve, amely azt jelenti, hogy alapokkal rendelkeztek ahhoz, hogy túljussanak a nagyobb elkülönültségen.  Ez szolgált számukra eszközül a második szféra sűrűségéhez, és ez tette számukra lehetővé azt, hogy a Teremtő, a második generáció lényein keresztül megtapasztalhassa az elkülönülés-érzés magasabb fokát anélkül, hogy ez növelte volna a veszélyét annak, hogy ezek a lények elvesszenek az elkülönülés miatt.  Ez kissé hasonlatos a földi iskolarendszerhez, ahol a diákok az összeadás és a kivonás megtanulásával kezdenek a matematikához, amely alapként szolgál a szorzás megtanulásához.  Mindez pedig alapként szolgál a magasabb szintű matematika megismeréséhez, amely végül az egyetemi szinthez vezethet el. 
    A Teremtő tervének megfelelően a szférák kontinuumot alkotnak, a kevésbé sűrűből kiindulva a sűrűbb felé, az egységhez közelebbről kiindulva az egységtől távolabbig, a kevésbé komplexből a komplexebb felé.  Minden következő szféra speciális struktúráit az előző szféra mesterei hozzák létre, de az összes korábbi szféra lényei részt vesznek az új szféra megteremtésében.  Ez azt jelenti, hogy minden újabb szféra kifinomultabb, különlegesebb, jobban kifejezésre juttatott, amely azt igényli, hogy az Anya-Fény alacsonyabb rezgésszámon rezegjen.  A nagyobb komplexitás azt jelenti, hogy a különböző formák nagyobb változatossággal rendelkeznek, amely nagyobb különbözőséghez csak a sűrűbb rezgésű fény nyújthat alapot. Úgy is mondhatjuk, hogy az az anyag, amely az anyagi világegyetemet alkotja sűrűbb, mint az a szubsztancia, amely a szellemi valóságban létezik.  Az anyag olyan sűrű, hogy már nem látható az, hogy vibráló energiából áll, amely a szellemi fény rezgésének lelépcsőzésével keletkezik.  Közvetlenül nem érzékelhetitek, legalább is nem azzal a tudatszinttel, amelyet a Földön normálisnak tartanak, hogy létezik valami az anyagi világegyetemen túl is. 
    Minél nagyobb a sűrűség, annál nagyobb az új szférába küldött lények számára a kihívás arra vonatkozóan, hogy túllépjenek az elkülönültségen és visszatérjenek az egységbe.  Az elkülönültségen való túllépésre törekvésük során hagyatkozhatnak azokra a lényekre, akik korábban már eljutottak a magasabb szférákba.  Mivel egyetlen lény sem áll magában, mint ahogy senki sem sziget önmagában, hanem hozzáféréssel rendelkezik a lények hierarchiájának teljességéhez, akik már előttük ezt az utat megtették, és akikből a legutóbbi kifejeződések létrejöttek.  Olyasmi ez, mint valami családfa, amely lehetőséget teremt ahhoz, hogy hozzáférhessetek minden korábbi generációhoz, megadva ezzel az esélyt arra, hogy tanuljatok mások hibáiból, hogy ne kelljen újra felfedeznetek a kereket, vagy megismételni a korábbi hibákat.                   
    Közvetítette: Kim Michaels 


    askrealjesus.com

    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: Maitreya mester tanításai: Az uralkodó elit spirituális eredete/Elkülönülés, az önzés és a szentség megértése Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top