728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2014. május 13., kedd

    Kalkuttai Boldog Teréz

    Kalkuttai Boldog Teréz, közismert nevén Teréz anya (születési neve albánul: Agnes Gonxha Bojaxhiu; arománul: Agnesa/Antigona Gongea Boiagi; Szkopje, 1910. augusztus 26. – Kalkutta, 1997. szeptember 5.) vlach, pontosabban a mai Albániában és Macedóniában is kisebbségben élő aromán nemzetiséghez tartozó, római katolikus apáca, a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítója, a Nobel-békedíj (1979) és számos magas kitüntetés tulajdonosa, aki Kalkutta szegényei között végzett áldozatos munkájával az egész emberiség elismerését kiváltotta.

    Ifjúkora

    Teréz anya Agnes Gonxha Bojaxhiu néven Üsküb (ma Szkopje) városában született, ami akkor az Oszmán Birodalom része volt. Édesapja, Nikollë Bojaxhiu (Nicola Boiagi) sikeres albán építési vállalkozó volt, édesanyja, Dranafile Bojaxhiu (Dranafile Boiagi) a háztartást vezette. Ágnesnek még két idősebb testvére volt. A szülők Prizrenből, Koszovó déli részéről költöztek Szkopjébe, és az albán többséggel ellentétben -a mohamedán környezet dacára- katolikus vallásúak voltak. Ágnes 9 éves volt, amikor édesapja váratlanul meghalt, ettől kezdve az anya kézimunka-üzletükből tartotta fenn magát és három gyermekét. E súlyos megpróbáltatás még jobban összeforrasztotta a családot. Az édesanya jelentős szerepet töltött be a Szent Szív egyházközségben, a szegények segítője és támogatója volt. Ágnes állami iskolába járt, de tagja lett a Mária Kongregációnak. Teréz anya emlékei szerint a mély hitből származó szeretet volt az, ami enyhített az apa elvesztésének fájdalmán, és segített összetartani a családot. Édesanyja tevékeny szerepet töltött be az egyházközség életében, mindig igyekezett segíteni a szegényeken, és gyermekeit is ebben a szellemben tanította. Ágnes is tagja lett a Mária-kongregációnak. Ebben az időben az akkori Jugoszlávia területéről jezsuiták jártak a kalkuttai főegyházmegyébe, és lelkes levelekben számoltak be az ottani missziós tevékenységről.

    Szerzetessége

    A jugoszláv jezsuiták szolgálatot vállaltak a kalkuttai egyházmegyében, ahonnan egyikük írásaiban beszámolt az ottani lehetőségekről. Ágnes (1928-ban) 18 éves korára elhatározta, hogy missziós nővér szeretne lenni Indiában, és jelentkezett az akkor ott szolgálatot teljesítő írországi Loreto nővérekhez (angolkisasszonyok rendjébe). Barátnőjével, Betikával együtt kérte felvételét a Loretói Miasszonyunk anyaházába, akik néhány hónap felkészítés után Indiába, Dardzsilingbe küldték. Szerzetesi fogadalmát itt tette le 1931. május 25-én, a Teréz nevet lisieux-i Szent Teréz iránti tiszteletből választotta. 1930-tól 1948-ig földrajzot és hittant tanított a kalkuttai Szent Mária szerzetesi iskolában, melynek 1944-től igazgatója lett.
    1946. szeptember 10-én Darjeelingbe kellett utaznia lelkigyakorlatra. A vonaton a harmadosztályú kocsiban óriási volt a tömeg, és megdöbbenve tapasztalta azt a nyomort és szegénységet, amely az indiaiak többségének kijutott. Ekkor ébredt rá küldetésére, arra hogy nincs joga a kolostor békéjében, kényelmében éljen, miközben az emberek, akiket szolgálni jött, nyomorognak. Küldetést érzett arra, hogy elhagyja a kolostort, megossza sorsát a szenvedőkkel és Jézust követve a szegények között szolgáljon. 1948-ban Kalkutta érsekén keresztül engedélyt kért XII. Pius pápától, hogy elhagyhassa a közösséget és független apácaként Kalkutta nyomornegyedében dolgozhasson. Levetette szerzetesi öltözékét, fehér szárit öltött, és Patnába ment a missziós orvosnővérekhez, hogy megfelelő egészségügyi ápolónői kiképzést kapjon. Amerikai missziós nővéreknél egészségügyi kiképzésben részesült, majd hamarosan visszatért Kalkuttába, ahol a Szegények Kis Nővéreivel lakott, és engedélyt kért nyomortelepi iskolájának megnyitására. Nemsokára segítői is akadtak, és támogatást kapott az egyházi szervezetektől és a városi hatóságoktól is.

    A Szeretet Misszionáriusainak alapítása

    1950 októberében Teréz anya megkapta a pápai jóváhagyást az új szerzetesrend alapítására. Hitvallásuk: "Szerzetesek vagyunk. A nap huszonnégy órájában Jézus Krisztust szolgáljuk." A rend hivatása Teréz anya szavaival: „hogy segítse az éhes, ruhátlan, hajléktalan, béna, vak, leprás embereket, az olyanokat akik nemkívánatosak, szeretetlenek, kitaszítottak a társadalomból és mindenki elkerüli őket”. Az indiai kormány támogatásával egy elhagyott hindu templomot alakítottak át a szegény, magatehetetlen emberek otthonává. Nem sokkal később újabb otthonokat nyitottak a leprások és az árvák számára. A rend egyre több hívet és támogatót talált céljai számára, és az 1960-as években sorra nyitotta az otthonokat szerte Indiában. 1965-ben VI. Pál pápa engedélyezte, hogy a rend más országokra is kiterjessze tevékenységét. Létszámuk rohamos gyorsasággal növekedett, és új otthonok nyílottak szerte a világon. Az első Indián kívüli otthont Venezuelában nyitották, majd Róma, Tanzánia következett. Sorra nyíltak az otthonok Ázsiában, Afrikában, Európában, és megnyílt az első misszionárius ház az Egyesült Államokban, New Yorkban is.

    Időskora és halála
    1983-ban Teréz anya II. János Pál pápánál tett látogatása során szívrohamot kapott. 1989-ben a második szívroham után már pacemakerrel élt. 1991-ben Mexikóban tüdőgyulladást kapott és súlyosbodtak a szívproblémái. 1991-ben hosszú idő után először tért vissza hazájába, Albániába, és megnyitotta a rend ottani házát. Felajánlotta lemondását a rend vezetéséről, de apácái ösztönzésére mégis maradt a rend élén. 1997-ben előbb csonttörést szenvedett, majd maláriát kapott, melynek következtében súlyos szívkárosodást szenvedett. Szívműtétnek vetette magát alá, de egészsége végképp megrendült. 1997. március 31-én leköszönt a rend vezetéséről és kilenc nappal 87. születésnapja után, 1997. szeptember 5-én elhunyt. Halálakor a rend a világ 123 országában 610 missziót működtetett, ahol több mint 4000 apáca és több mint 100 000 önkéntes ápoló dolgozott. Bár India nem keresztény ország, a kormány mégis három napos nemzeti gyászt rendelt el, és állami temetést rendezett. Halálát az egész világ az emberiség nagy veszteségeként értékelte.

    Boldoggá avatása
    A Szentszék Teréz anya halálát követően a szokásos öt év helyett egy évvel elindította a boldoggá avatási eljárást, amely az első lépés a szentté avatás felé. Az avatás feltétele, hogy olyan csodák nyerjenek bizonyítást, melyek Teréz anya közbenjárására történtek. 2002-ben a Vatikán csodának nyilvánította Monica Besra gyógyulását, akinek hasi daganatát elmulasztotta egy medaillon melyben Teréz anya képe volt. Besra szerint egy fénysugár jött a képből, mely meggyógyította a rákos daganatot. Kezelőorvosai és kezdetben Besra férje szerint az orvosi kezeléstől múlt el a daganat.  Dr. Ranjan Mustafi, aki kezelte Besrát azt mondta, hogy nem rákos daganat volt, hanem egy tuberkulózis okozta ciszta. Szerinte, “Ez nem volt csoda.... körülbelül kilenc vagy tíz hónapig gyógyszert szedett.”  Besra férje szerint, “A feleségemet az orvosok gyógyították meg és nem valamiféle csoda.”
    Besra orvosi iratai (ultrahang, felírt gyógyszerek, orvosi jegyzetek) bizonyíthatnák, hogy csoda volt-e vagy sem. Besra azt állította hogy az iratok Betta nővérnél vannak (Szeretet Misszionáriusai). Betta nővértől „no comment” válasz érkezett. A Balurghat Hospital hivatalnokai szerint ahol Besrát kezelték a katolikus rend nyomást gyakorolt rájuk, hogy a gyógyulást csodaként kezeljék.
    Teréz anyát II. János Pál pápa a missziós világnapon, 2003. október 19-én Rómában csaknem negyedmillió zarándok jelenlétében boldoggá avatta. Az eseményen 27 ország képviseltette magát kormányszinten, de megjelentek a nagy világvallások, a misszionáriusok és a szegények képviselői is, akikért Teréz anya életében annyit tett. A szentté avatáshoz szükség van még egy csodára.
    Közzétette: www.fenyorveny.hu
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!
    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: Kalkuttai Boldog Teréz Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top