728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2014. április 19., szombat

    A Hetedik dimenzió

    Az isteni hangok és összhangzatok birodalma ez. Ezen a szinten önnön lényegét minden lény – egyén vagy csoport – harmóniákban juttatja kifejezésre. Ez már a formátlanság birodalma, formát ölteni ettől kezdve csak dimenzióváltással – lelépéssel, lerezgéssel – lehet. Mintázatuk a hangokból áll össze, de homályos színfolt- és mozdulatáramlások is megfigyelhetők. Az egyetlen formaszerű megnyilvánulásuk a különböző spirálképződmények. Amikor az itt lakozó lények kommunikálni szeretnének egymással, egyszerűen „összehangolódnak” – belekeverednek egymás hangjaiba, színeibe, és egy új mintázatot hoznak létre. Ettől a tapasztalattól tudatuk energetizálódik, és teljesen megértik egymást. A másik felfogását segíti az az itt érvényesülő alapelv, miszerint „az egész nagyobb, mint a részek összege”. Ez a kollektív tudat következő szintje, amikor a lények más lelkekkel és önmaguk különböző alkotóelemeivel, részeivel is azonosulnak. E dimenzió lényei minden tapasztalatukat tiszta hangokká alakítják, maguk is különböző hullámhosszúságokként nyilvánulnak meg, és áramlási mintákat hoznak létre. A hetedik dimenziótól lefelé ezek a hangrezgések szolgálnak az egyedüli közös nyelvként, kommunikációs eszközként. Ez a dimenzió a tiszta Melkizédek-tudat birodalma, amint az ötödik dimenzió a Krisztus-tudatnak ad otthont. Az ugyanazon szellemből lefűződött, egy családba tartozó lelkek ebben a dimenzióban képesek egy lénynek érzékelni magukat, mindamellett egyedi vonásaikat is képesek megőrizni.
    Közzétette: Sandal / www.fenyorveny.hu 
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

    Forrás: Amorah Quan Yin - Szellemi átalakulás és öngyógyítás
    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: A Hetedik dimenzió Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top