728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2014. március 19., szerda

    Szép bolygóegyüttállást láthatunk éjszaka (2014.márc.19.)

    A Mars, a Hold és a Szaturnusz látványos együttállása a Szűz csillagképben. Előtte Jupiter, utána Vénusz.
    Szerdáról csütörtökre virradó éjjel négy bolygót is láthatunk. Napnyugta után először a Jupitert kereshetjük meg, ez a legfényesebb pont az égen. Az éjszaka első felében látható, magasan a délnyugati-nyugati égen.
    Este 9 óra körül már megtalálhatjuk a keleti égen a vöröses színű Marsot is. Az esti órákban kel, az éjszaka nagy részében megfigyelhető a déli égen, a Szűz csillagképben.
    Az égbolt március 19-én
    Röviddel ezután már felkel a Hold is (22.15-kor).
    A Szaturnusz éjfél előtt kel, az éjszaka második felében látható a délkeleti-déli égen, a Mérleg csillagképben.
    Éjfél után így mindhárom égitestet megfigyelhetjük egymás mellett, ahogyan az a Magyar Csillagászati Egyesület ábráján is látható.
    A jelenség az ország nagy részéről megfigyelhető lesz az időjárási előrejelzések szerint (felhőzeti térképek itt).
    Ha le sem fekszünk, akkor még egy bolygó a jutalmunk: napkelte előtt a Vénusz már fényesen ragyog a hajnali délkeleti ég alján.
    További érdekességek: március 20-án (csütörtökön) 18 órakor tavaszi napéjegyenlőség.
    Csütörtökről péntekre virradóra, éjfél felé már láthatjuk a Hold és a Szaturnusz szoros kettősét délkeleti irányban. A két égitest mindössze 1,1 fokra lesz egymástól (azaz kb. két holdátmérőnyire). Hajnali 3 órakor dél felé lesznek, napkelte előtt pedig délnyugat felé, virradat előtt még elcsíphetjük őket.

    origo.hu
    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: Szép bolygóegyüttállást láthatunk éjszaka (2014.márc.19.) Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top