728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2014. március 31., hétfő

    A morfogenetikus mező és az Ébredés

    Az előttünk álló, nem mindennapi fejlődés átéléshez az utca emberének is meg kell értenie, hogyan működik az a „valami”, ami által tényleges előrelépés rövidesen megtörténik. Ami által végre valóban változást láthatunk az emberi lét minőségében… ez valami, ami véget vet a válságnak, a széthúzásnak, és egy korszakot befejező csúnya évek sorozatának. „Válság” van! Már szinte divat mondani. És tényleg az van. Az emberi tudat válsága zajlik. Ezért e káosz. De a romokból egy szépséges világ születik hamarosan.
    „Morfogenetikus mező – Olyan energia-mező, mely által az emberi faj egyedei nem fizikai módon kommunikálnak egymással. A morfogenetikus mező metafizikai energia-formák összekapcsolódósából keletkező információs közeg: az emberi faj gondolatainak és érzelmeinek összessége akkor is kapcsolatba lép egymással, ha erre az adott ember nem tudatos. A tudatos emberek ezt a mezőt képesek nagymértékben pozitív irányba „hangolni”, míg egyes érdek-csoportok ugyanezt a mezőt használják alvó tudatok irányításához, médián, reklámokon és pornográfián keresztül”
    A közös tudat-mező, avagy háló tehát ez információs közeg, melyen keresztül metafizikai energiaminták, gondolatok és érzelmek „találkoznak” Olyan ez, mint az emberi faj közös komputerre. Nem véletlen tehát, hogy ennek a közegnek a segítségével a háttérhatalom gyakorlatilag vegetáló állapotban tartja az emberiség nagy részét. A média tökéletes eszköz arra, hogy mesterségesen állítsák be mindazt, hogy mit higgy. Behatárolják „fontos” politikai csoportokról a véleményed, megmondják, neked, milyen ruhában leszel vonzó az ellenkező nem számára, és elhitetik, hogy a Föld kocka, csak tulajdonképpen gömbnek tűnik.
    Figyeld meg, hogy a híradóban a hírek túlnyomó többsége nemcsak negatív, de valójában lényegtelen is. Az ember természeténél fogva hajlamos pozitív gondolkodásra, mert így született, ez a természete. Ha viszonylag több időt töltöttél már külföldön, megfigyelheted: idegen származású, vallású, politikai ideológiákat magukénak valló emberek is nagyon könnyen összebarátkoznak hasonló körülmények között, (közös munkahely, például) HA nincs közöttük mesterséges szítás (gyakran még akkor is). Az emberi faj nem bűnben született, nagyon is harmonikus állapotban élhetne és élni foga természettel, amint egy picit is tudatosabb lesz önmagára és személyes energiáira.
    A közös tudatháló segítségével az emberi faj is nagyon gyorsan (a jelenleginél sokkal gyorsabban) fejlődhetne és fejlődni is fog. Itt most nem a kéthavonta megjelenő telekommunikációs és informatikai fejlesztésekre gondolok, hanem az emberi lét értelmének, a tudatnak előrelépésére, ami által lehullik a maszlag erről a reklám-cukormázas kirakatvilágról. Ami által az emberiség és a bolygó jelentős problémai végre megoldódhatnak.
    Ha nincs fék. Csakhogy a média még milliók tudatát mossa nap, mint nap. Most nem arról van szó, hogy minden műsor rossz, és szándékos butítás. Bár ezekből is akad szép-számmal, korántsem ez a fontos. A gazdasági elitnek éppen elég, ha tömeg-tudat hálóját jelentéktelen dolgokkal köti le, mert az leköti a figyelmet: ahol a figyelem ott pedig az energia, és aki jelentéktelen dolgokkal tölti az idejét, az nem ér gondolkodni: így eszébe sem jut, hogy szolgaként él. Nagy trükk ez, és az alvó tudat szépen be is veszi. Jól tudják azok ott az elitben, hogy lehet az emberből szorgos dolgozót faragni, úgy hogy az még kérdezni sem fog. Miért kell nekem 12 órát dolgozni? És miért nem tudok megélni belőle? Az „Azért mert nincs más” és az „azért mert válság van” válaszok pedig elégségesek egy mélyen alvó tudat számára. Jól tudják azok ott az elitben: add meg nekik a szabadság illúzióját, és a nép kezes báránycsordaként válik irányíthatóvá. Irányítsd a gondolkodásukat és ők meg sem fogják kérdezni, hogy mi miért történik.
    Ezért kell többet foglalkozni Saját magunk megismerésével!
    Olyan kor következik, ahol elengedhetetlenül fontos az emberiség felébredése!
    Tudod, a „rosszak” legnagyobb fegyvere, hogy a „jó” emberek gyakran nem tesznek semmit. Tudják, hogy a birkanyáj közepén vannak, de nem cselekednek. Az elit pedig elégedetten néz végig a cseléd-seregen. 
    Mi a megoldás? A megoldás az információ terjesztése, most már széles körű társadalmi rétegekben is. Nem csupán ezoterikus weboldalak cikkeiben, de életmód és természet témájú magazinok, online és nyomtatott verziójában, ismereterjesztő könyvek és folyóiratok formájában is. A szabad energia nem misztikum és nem alternatív technológia, hanem a globális válság, a dualizmus válságából az egyetlen kivezető út. Könyvkiadók és magán-tulajdonú médiumok előtt itt a lehetőség, hogy korszakalkotó technológia témáját végre felvállalják, és széles körben juttassák el az arra kiéhezett társadalom felé. Gondolj rá, beszélj róla ismerőseidnek!
    Mindenkinek hallania kell a szabad-energiáról, tudnia azt, hogy ez a nép rendeltetett arra, hogy az Új világ új technológiáját a bolygó többi részébe kisugározza. Mert - bár ez a jelenünkben gyakran nem látszik – a Magyar ősi, spirituális gyökerekkel rendelkező nép, amely el fogja hozni a szabad-energiát a Kárpát-medence majd a Földanya többi vidékére is.
    Így lesz, méghozzá nagyon hamarosan.

    A morfikus mezők átterjednek a téren és időn 
    Morfogenetikus mező neve a „morph = forma" és a genezis = létrejövés szavakból ered
    Valamennyi rendszert az energián és az ismert anyagi tényezőkön kívül láthatatlan szervezőerők is regulálják. Ezek okozati mezők, mivel a forma- és viselkedésminták előképeiként szolgálnak. E mezők nem a szó normális értelmében vett energiával bírnak, mivel hatásaik átjutnak a tér és idő gátjain, ami a normális energia áramlásában akadályt jelentene. Távoli hatásuk éppoly erős, mint közelről gyakorolt hatásuk. E hipotézisnek megfelelően bármikor, ha egy faj egyede elsajátít egy új viselkedési mintát, ez megváltoztatja az adott faj oksági mezejét, legalábbis enyhe mértékben. Ha e viselkedés elég sokáig ismétlődik, akkor „morfikus rezonanciája" kihathat az egész fajra.
    E mező működése a távolra-hatást is tartalmazza, mind térbeli, mint időbeli jelentésben. Az időn kívül eső fizikai törvények által determinált formáktól eltérően a morfogenetikus mező az időn átterjedő „morfikus rezonanciától" függ.
    Ez annyit jelent, hogy a morfikus mezők átterjednek a téren és időn, s az események képesek hatni a bárhol, más időben végbemenő eseményekre.
    Ennek egy példáját mutatja be Lyall Watson: Lifetide: The Biology of Consciousness (Életáradat: a tudat biológiája) című könyvében, amelyben leírja a népszerűén csak a „századik majom elvének" nevezett elméletet. Watson azt látta, hogy miután majmok egy csoportja megtanult egy bizonyos viselkedést, más szigeten élő majmok a kommunikáció „normális" módjának lehetősége nélkül egyszercsak szintén tudták ugyanazt a viselkedést.
    Dr. Dávid Bohm a „Revisions" című folyóiratban azt állítja, hogy ugyanez igaz a kvantumfizikában. Leírja, hogy az Einstein-Bodolsky- Rosen-kísérlet szerint van helyhez nem köthető, vagy szubtilis kapcsolat a részecskék között. Azaz a rendszernek egy kollektivitása, amit nem tulajdoníthatunk csupán e részecske sajátjának, hanem az egésznek. Emiatt bármi, ami a távollévő részecskékkel történik, más részecskékkel alaki mezőjére is hatással lehet. Bohm továbbmegy, és azt állítja, hogy az „univerzumot kormányzó időtlen törvényekről alkotott elképzelés úgy tűnik, nem tartható fenn tovább, mivel maga az idő is kifejlődött szükségszerűség része".
    Ugyanebben a cikkében Rupert Sheldrake a következő következtetésre jut: „ A kreatív folyamat, mely új gondolatokat szül, s amelyek segítségével új teljességre bukkanhatunk, hasonló az alkotó valósághoz, mely az evolúciós folyamat során nyújt lehetőséget új teljességek felmerülésére. Az alkotó folyamat úgy tekinthető, mint különálló dolgok egymáshoz kapcsolódása útján létrejött komplett és magasabb szintű egészek következő fejlődési állomása.
    A „Fényen túli" egymáshoz kapcsolódás a magasabb-rendű valóságon keresztül valósulhat meg. Azt gondolom, hogy a mi valóságunk feletti valóságban a „dolgok jobban összekapcsolódnak", az „eseményeknek" több közük van egymáshoz, és hogy a „dolgok" egy még ennél is magasabb szinten keresztül teremtenek kapcsolatot egymással, így magasabb szintekre eljutva képesek lehetünk megérteni, hogyan működik a közvetlen kapcsolatlétesítés.
    A fizikusok azt állítják, hogy az anyagnak nincsenek elemi építőkövei.Az univerzum egy szétválaszthatatlan egész, egymással összefüggő, egymással kölcsönhatásban lévő, egymással összefonódó valószínűségek hatalmas szövedéke.
    Közzétette: www.fenyorveny.hu

    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: A morfogenetikus mező és az Ébredés Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top