728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2014. március 25., kedd

    20 gyakorlati bizonyíték arra, hogy a Coca Cola egyáltalán nem való emberi fogyasztásra

    A Coca Cola a legértékesebb márka a történelemben és a “Coca-Cola” a világ második legismertebb szava a “hello” után! Azonban maga az ital abszolút méreg az emberi anyagcsere számára. A Coke savassága az akkumulátorsav szintjén van és következésképpen felületi tisztításra ugyanúgy alkalmas, sőt gyakan jobb is, mint a sok mérgező háztartási tisztítószer. Néhány harmadik világbeli országban olcsóbb és könnyebb Coca Colát vásárolni, mint tiszta vizet! A Coke “PR propagandát”használ arra, hogy a világ fogyasztóit meggyőzze arról, hogy környezetbarát tevékenységet folytat, ugyanakkor tevékenysége valójában környezetszennyezéshez, vízhiányhoz és betegségekhez kapcsolódik. A Coke fogyasztók körében a szívroham és a stroke kockázata 48%-os növekedést mutat összehasonlítva azokkal, akik egyáltalán nem fogyasztanak kólát. A “Respirology” című folyóiratból kiderül, hogy az üdítő fogyasztás egyébként is tüdő-és légzési rendellenességeket, asztmát és krónikus obstruktív tüdőbetegséget okoz (COPD). 

    A Coke-ban lévő szénsav kalcium veszteséget okoz a csontokban, mégpedig egy 3 lépcsős folyamatban: 
    1. A szénsav irritálja a gyomrot. 
    2. A gyomor úgy “gyógyítja” ezt az irritációt, ahogy tudja. Az egyetlen módja ennek az, hogy savlekötőt bocsát ki a gyomorfalból a gyomorba. Sajnos ez a savlekötő a szervezetben csak a kalcium lehet, amit a szervezet a vérből von ki. 
    3. A vér, amelynek kalciumtartalma most már kevesebb lett az optimálisnál, a kalciumot a csontokból pótolja. Ha ez nem történne meg, az izmok és az agy működése súlyosan károsodna.
    De a történetnek még nincs vége. Egy másik probléma a kólával az, hogy foszforsavat ia tartalmaz ( ez nem ugyanaz, mint a karbonizáció, amelyben a szén-dioxidot vízzel keverjük össze). A foszforsav még rátesz egy lapáttal, mert magában az is kalciumszint csökkenést okoz.

    A kóla puhítja a csontokat (valójában gyengévé és törékennyé) teszi őket mégpedig megintcsak 3 módon: 
    1. A szén-dioxid csökkenti a csontok kalciumtartalmát. 
    2. A foszforsav csökkenti a csontok kalciumtartalmát. 
    3. Az ital helyettesíti a kalciumot tartalmazó alternatívák fogyasztását, mint például a tej vagy a víz. A tej és a víz nem kiváló kalcium források, de azért források! 
    A nyelőcsőrák előfordulása nagyon ritka volt két generációval ezelőtt – most viszont nagyon gyakori. Az alapvető mechanizmus a következőképpen működik: 
    1. A sejtek mechanikai károsodása hatalmas kockázati tényező a rák előfordulásában. Ez az, amiért például az azbeszt részecskék tüdőrákot okozhatnak.
    2. Minden üdítőital okozhat savas refluxot (amikor a gyomorsav túlemelkedik a nyelőcső szelepén). Ez akkor érezhető leginkább, amikor a test vízszintes helyzetben van (például alváskor), de a Coke és egyéb üdítőitalok fogyasztásának növekedésével a világon a savas reflux is mindenhol népbetegséggé vált. Minden alkalommal, amikor szénsavas italt iszik valaki, a szénsavtól való böfögéssel a sav a nyelőcsőbe kerül.
    3. A gyomorsav feloldja a szöveteket – és ez is a célja. A gyomor nyálkahártyája nem terjed bele a nyelőcsőbe, így a nyelőcső alsó része a maga védtelen állapotában megsérülhet a sav hatására. Ennek eredménye mindenképpen a sejtmutációk radikális növekedése és a szabadgyökök szintjének emelkedése lesz.
    A Coca Cola 20 gyakorlati felhasználási területe 
    A kóla úgy működik, mint egy savas tisztítószer, lemarja a fogakról a zománcot is. A coke ph-ja 2.5 körül van. Ahhoz, hogy ezt perspektívába tudjuk helyezni, az akkumulátor sav pH-ja 1 és a tiszta víz pH-ja 7. 

    Annak bizonyítására, hogy a coke nem tartozik az emberi szervezetbe, 20 praktikus módot gyűjtöttünk össze: 
    1. Anyagból, ruhából eltávolítja a zsírfoltokat. 
    2. Eltávolítja a rozsdát.Meglazítja a berozsdásodott csavarokat.
    3. Eltávolítja a vérfoltokat a ruházatból, szövetekből.
    4. Olajfoltot távolíthatunk el vele garázsunk padlójáról.Hagyjuk az olajfoltot ázni a kólában, aztán mossuk azt le hideg vízzel.
    5. Elpusztítja a meztelen csigákat és az éticsigákat. A sav megöli őket. 
    6. Megtisztítja a leégett serpenyőket.Colával való áztatás után egyszerűen csak öblítsük le őket.
    7. A vízforralóról eltávolítja a vizkövet (ugyanazzal a módszerrel, mint a leégett edények esetében)
    8. Tisztítja a gépkocsi-akkumulátor terminálokat oly módon, hogy egy kis kólát kell öntenünk a terminálokra.
    9. Tisztítja a motort. A Coke forgalmazók már évtizedek óta használják ezt a technikát.
    10. A régi fillérek ragyogni fognak: a Coke kifényesíti a régi filléreket, pénzérméket.
    11. A konyhai, fürdőszobai csempék, padlólapok közti fugát kitisztítja, csak rá kell öntenünk a konyha padlójára egy kis kólát, hagyjuk állni néhány percig, majd töröljük fel jól, hogy a cukortól ne ragadjon. 
    12. Felold egy zárt tartályban lévő fogat.Eltart egy ideig, de működik. 
    13. Eltávolítja a hajba ragadt rágógumit.Tegyünk egy kis tálba kólát, meritsük bele a hajat néhány percig, majd töröljük le. A rágógumi ki fog jönni a hajból. 
    14. Eltávolítja a foltokat a porcelánról.
    15. Piszkos a medencéd? 4 liter kóla oldja a medence aljára rakódott rozsdát.
    16. Eltávolíthatsz vele festéket a hajból, ha diétás kólát öntesz rá.
    17. A szőnyegben lévő filctoll foltok eltávolítására is kiváló. A kólával való dörzsölés után szappanos vízzel kisúrolva marker, filctoll, toll nyoma is eltávolítható.
    18. Kitisztítja a WC-t. A kólát öntsük bele a WC csészébe, majd állás után öblítsük le. 
    19. A kóla alufóliával együtt visszaállítja a króm magas fényét.
    20. A fémbútorról festéket távolíthatunk el vele. Áztassunk egy törülközőt kólába és tegyük rá a festett felületre. 
    Most már tudod képzelni, milyen az, amikor a Coca Cola a gyomor falát támadja meg? 
    Nem is kell semmi más tisztítószert bevásárolnunk, ha van otthon kóla. :) 

    Gondolkoztál már azon, mi is pontosan a Coca Cola és hogy mi történik annak elfogyasztása után? 
    10 perc után: Egy pohár kóla cukortartalma pusztító “sztrájk”-ot okozhat a szervezetben. Ennek oka az, hogy a foszforsav gátolja a cukor felszívódását. 
    20 perc után: a véráram inzulinszintje hirtelen megemelkedik. 
    A meccs 40. percében: a koffein felszívódása végül teljes lesz. A pupillák kitágulnak. A vérnyomás emelkedik, mert a máj több cukrot bocsát a véráramba. Ez az adenozin receptorok eldugulását okozza, ami megakadályozza az álmosságot. 
    45 perc után: a test emeli a dopamin hormon termelést, amely serkenti az agy öröm központját. Hasonló reakciót vált ki a heroin is. 
    1 óra elteltével: A foszforsav megköti a kalciumot, a magnéziumot és a cinket a gyomor-bél traktusból, ami az anyagcserét megváltoztatja. A vizelettel elkezd kalcium ürülni. 
    Több mint 1 óra múlva: A kóla vizelethajtó hatása belép a “játékba”. A kalcium-, magnézium-és cink eltávozik a szervezetből, amelyek egy része a csontokból származik! Ebben az időben válhat ingerlékennyé az ember. A kóla egész vízmennyisége kiürül a vizelettel! Amikor egy üveg hideg kólát öntünk bele testünkbe, tisztában kell lennünk annak tagadhatatlan kémiai “koktél” jellegével. A Coca-Cola fő aktív hatóanyaga az ortofoszforsav. A coke magas savtartalma miatt, speciális maró hatású folyadékok szállítására tervezett tartályokban kerül az utakra. 

    Vessünk egy pillantást a “Coca-Cola” anatómiájára! 
    A Coca-Cola Co. egyik terméke a koffeinmentes Coca-Cola Light.
    Ez az ital tartalmaz: szénsavat, E150d, E952, E951, E338, E330, aromákat és E211-et 
    Szénsavas víz: A gyomor szekrécióját megzavarja, a gyomor savasságát fokozza és felpuffadást okoz. E150d - élelmiszer-színezék . A Coca-Cola esetében ez ammónium-szulfát. 
    E952 – nátrium-ciklamát a cukor helyettesítésére. Szintetikus vegyszer, 200-szor édesebb mint a cukor, azonban patkányokban rákot okoz. 1969-ben az FDA által betiltott, mivel ez, valamint a szacharin és aszpartám patkányokban rákot okoztak. E950 – aceszulfám-kálium. 200-szor édesebb, mint a cukor, és metil-étert tartalmaz. A szív-és érrendszer működését kompromittálja. 
    E951 – Aszpartám. Cukorhelyettesitő. Kémiailag instabil, magas hőmérsékleten metanollá és fenilalaninná bomlik. A metanol nagyon veszélyes, 5-10ml belőle a látóideg teljes pusztulását okozhatja, és visszafordíthatatlan vakságot okoz. A meleg italokban az aszpartám formaldehiddé alakul, ami nagyon erős rákkeltő. Az aszpartám mérgezés tünetei a következők: eszméletvesztés, fejfájás, fáradtság, szédülés, hányinger, szívdobogás, súlygyarapodás, ingerlékenység, szorongás, memóriazavar, homályos látás, ájulás, ízületi fájdalmak, depresszió, meddőség, halláscsökkenés és így tovább. Az aszpartám fogyasztást a következő betegségekkel is kapcsolatba hozták már: agydaganatok, MS (Multiple Sclerosis), epilepszia, Graves-kór, krónikus fáradtság, Alzheimer-kór, cukorbetegség, mentális fejlődészavar és tuberkulózis. Az aszpartámot be is tiltották már egyszer Amerika történelmében, aztán megint legális lett- ennek procedúrája elég gyanús módon zajlott. 
    E338- Ortofoszforsav. Bőr és szem-irritációt okoz. Ezt a savat alkalmazzák a foszforsav sói: ammónia, nátrium-, kalcium-, alumínium-és a filmszalagok szintéziséhez. Használják még tűzálló anyagok, kerámia, üveg, műtrágya, szintetikus mosószerek, gyógyszerek, fémek, valamint a textil-és az olaj iparágakban. Ismeretes, hogy ortofoszforsav zavarja a kalcium és a vas felszívódását a szervezetben, amely a csontok gyengüléséhez és csontritkuláshoz vezet. Egyéb mellékhatások: szomjúság(!) és bőrkiütések. 
    E330 – citromsav. Széles körben használják a gyógyszer-és az élelmiszeriparban. A citromsav sóit (citrátok) az élelmiszeriparban például savak, tartósítószerek, stabilizátorok készítésére használják, orvosi területen pedig a vér tartósítására. 
    Aromák - ismeretlen eredetű aromás élelmiszer adalékanyagok. 
    E211 – nátrium-benzoát. Néhány élelmiszer-ipari termékben anti-bakteriális és antifungális jellemzőit használják ki. Gyakran lekvárok, gyümölcslevek és gyümölcsjoghurt adalékanyaga is. Nem ajánlott az asztmások számára, és olyan embereknek, akik érzékenyek az aszpirinre. Egy, a Sheffield Egyetemen Nagy-Britanniában készült tanulmány alapján: a vegyület jelentős károkat okoz a DNS-ben. A kutatók szerint a nátrium-benzoát, amely a tartosítószerek aktiv komponense nem károsítja a DNS-t, de inaktiválja azt. Ez cirrhosist és degeneratív betegségeket, pl: Parkinson-kórt okozhat. Befőtt készítők figyelem! A nyárutói befőttek készítéséhez nem ajánlom a nátrium-benzoát használatát!
    A Coca-Cola tagadhatatlanul egy nagyon hasznos termék. A legfontosabb viszont az, hogy inni belőle egy kortyot sem érdemes!
    Közzétette: www.fenyorveny.hu








    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: 20 gyakorlati bizonyíték arra, hogy a Coca Cola egyáltalán nem való emberi fogyasztásra Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top