728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2014. február 11., kedd

    C-vitamin és néhány tévhit

    A C-vitamin szerepe már jól meghatározott, első alkalmazója Szent-Györgyi Albert (1893-1986) volt, aki a C-vitamin fontosságát bizonyította be. Ez annyira sikerült, hogy orvosi és élettani Nobel díjat kapott érte (1937).
    Ő maga eleinte 1.000mg, később 4-5.000mg, idős korára pedig 8.000 mg C vitamint szedett télen-nyáron. 93 éves koráig élt, szellemileg, testileg frissen. Autóbalesetben halt meg teljesen egészségesen.
    Érdekes mód, valahogy elfelejtette a társadalom ezt a neves díjat, ugyanakkor nagyon sok a tévhit a C-vitaminnal kapcsolatban. Valahogy egy téves szemlélet uralkodik a világon, ez a szemlélet dominálja az orvosi oktatást, így aztán nem csoda, hogy a legtöbb, főleg idősebb orvos, erősen tiltakozik a C-vitamin használata ellen, mondván inkább káros, mint hasznos. A fiatalok között azért akad kivétel, olyan, aki maga is érdeklődik a vitaminok iránt és hajlandó annál több információt begyűjteni és feldolgozni, mint amennyit az egyetemen kap.
    A mai, hivatalosan javasolt napi C-vitamin mennyiség 60mg. Ez egy hihetetlenül alacsony érték. Honnan származik ez a szám? Annak idején Adolf Hitler számoltatta ki orvosaival, hogy mi az a minimális C-vitamin mennyiség, amit biztosítania kell katonái számára, hogy elkerüljék a skorbut (C-vitamin hiány) utolsó, legsúlyosabb fázisát. Ez az érték szerepel ma is, a hivatalosan ajánlott mennyiségként. Pedig már akkor is ki tudták számolni, hogy ez a minimális, végső mennyiség. Valószínűleg azért uralkodik ma is ez a szám, mert olyan silányak az ételeink, hogy ennél lényegesen nagyobb C-vitamin mennyiséget képtelenség belepréselni.
    Egy érdekes hír napjainkból, kutatók egy része megállapította, hogy rendszeresen, éveken át tartó C-vitamin szedése nem segít elkerülni az influenzát. Kiderült, napi 200mg-ról beszéltek (!) Pedig a kedves kutatók tudhatnák, hogy a C-vitaminból napi 200mg fogyasztása, a minimálisnál is kevesebb, így aztán értelmetlen volt a kísérlet. Esetleg ha a Szent-Györgyi Albert által ajánlott napi 4.000-5.000 mg-ot alapul véve készítettek volna kísérletet.
    A C-vitamin számos, az emberi szervezetben zajló folyamathoz nélkülözhetetlen. Szerepet játszik a hajszálerek, a csontok és az inak felépítésében, szükséges az egészséges fogínyhez, egyes hormonok termeléséhez, valamint létfontosságú a fertőzések elleni védekezésben.
    A multivitaminok erőssé teszik a szervezetet fő céljuk a megelőzés, míg a C-vitamin egyfelől megelőz (napi 1.000-2.000mg), másfelől bajban, nagy dózisban segít. Influenza esetén napi 10.000 mg is szedhető, hiszen betegségkor akár több nagyságrenddel is megnő a szervezet C-vitamin igénye. Így, egy komolyabb influenza 1-2 nap alatt is elmúlhat, elmaradnak a szövődmények és az antibiotikumok, valamint a hosszú munkaképtelen állapot.
    Egyes orvosok szerint a C-vitamin vízben oldódó, a szervezet nem tárolja sokáig, a felesleges mennyiség a vizelettel távozik. Éppen ezért azt gondolhatod, hogy a nagyobb dózisban történő fogyasztást legfeljebb a pénztárcád bánja.
    Sok orvos viszont a Szent-Györgyi Albert által ajánlott adagg ért egyet...
    (Szent-Györgyi Albert egy különleges ember volt. Azt tanította és bizonyította, hogy minden betegséget meg tud gyógyítani C-vitaminnal. Ezen felvilágosító munkássága olyan sikeres volt, hogy megfenyegették, hogy megölik).




    femina.hu
    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: C-vitamin és néhány tévhit Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top