728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2014. január 10., péntek

    Ilyen volt a befagyott Niagara a múltban

    A Niagara idei 2014-es befagyása nem az első eset. Többször előfordult már a múltban is.

    1848 márciusában, amikor Európa vérre menő szabadságharcoktól volt hangos, akkor Kanadában egy teljesen másfajta esemény vált emlékezetessé: A Niagara-vízesés három napra megszűnt zuhogni a feltorlódott jégtáblák miatt. Néhány alkalommal még előfordult hasonló megdermedés, amikor a hideg és a fagy központi szerepet játszott a természeti képződmény “elapadásában”.
    A széles ívben dübörgő Niagara-vízesés a leghidegebb téli időszakokban elcsendesedik. Az 50 m magas vízfüggöny nagy része megfagyhat, és a Niagara folyó vize ilyenkor a fagyott, külső jégfüggöny mögött áramlik le a lépcsőn. Ám már az is megtörtént, hogy teljesen leállt a vízesés. Igaz, csak 3 napra. (Volt már rá példa, hogy szándékosan “elzárták” az áramlást, de most maradjunk a természeti okoknál).
    Amikor télen befagy a vízesés, valójában csak a felszínen alakul ki jégpáncél. A Niagara folyó a nagy tereplépcső alatt és fölött szintúgy jégbe dermedhet, ám ettől még nem szűnik meg a jégburok alatt az Erie-tóból az Ontario-tóba tartó vízáramlás. Az összetöredezett, összetorlódott jégtáblák látványa és a fagyott vízesés-külső azonban egészen más – rideg-mozdulatlan – hangulatot áraszt, mint a normális állapot messze dübörgő zuhatagja és a magasra gomolygó vízpárája. Ám a Niagara még ekkor sem halott. A vízáramlás – a feljegyzett elmúlt évszázadokban – eddig csak egyszer szünetelt: ekkor a Niagara (folyó és vízesés) valóban kiszáradt. 1848 március 29. és 31 között csend ült a Lópatkó környékére.
    Nem jött ki ugyanis víz az Erie-tóból. Az itt ekkor még javában tartó tél olyan vastag jégtáblákat hizlalt a tavon, hogy azok elzárták a Niagara folyó kilépési helyét. A jégdugó mindaddig kitartott, amíg a tó vízszintemelkedése, a víz megnövekvő nyomása át nem szakította. Ekkor újult erővel rohant a víz a nagy lépcső felé. Ám a közben eltelt napok rendkívüliek voltak az akkor már híres zuhatag vidékén. Egyre többen igyekeztek látni a csodát, a nem működő Niagarát. Hiszen a működőt akárki megnézhette (mint amikor pár éve Koppenhágában lerobbantották a Hableány fejét: a restaurálásra elszállított szobor hűlt helye még komolyabb tömegeket csábított a helyszínre. Az ott tartózkodó japán turisták szerint ez kifejezetten ínyenc helyzet volt!)
    A Niagara csöndje sokakat az üres mederbe is lecsalt. Az amerikai múlt sok hadi relikviája, későbbi múzeumi tárgya ekkor került elő: a függetlenségi háború során a Niagara- vidéken is komoly összetűzéseket vívó csapatok ugyanis jelentős mennyiségű fegyvert és hadi felszerelést dobáltak a folyóba. Most mindezek szárazra kerültek, és amit lehetett, össze is gyűjtöttek, ki is emeltek a mederből.
    Később is sokszor előfordult, hogy jeges volt a folyó, így 1902-ben és 1911-ben. Az Interneten rengeteg jó minőségű, de valószínűleg hamis fotó kering arról, amikor nem dübörgött a mennydörgés. Az egyetlen és igazán bizonyítható befagyás valójában 1936-ban következett be, mikor közel két héten keresztül csak jeget lehetett látni a vízesés helyén.
    Ekkor különösen hideg szelek fújtak a két ország határvidékén. Farkasordító, sarkvidéki hideg levegő áramlott le északról. A Niagara-vízesés fölött gyakran befagyott a folyó. Nagyon sok jég sodródott le az Erie-tó felől. Decemberre az egész tó befagyott. A Niagara-vízesés felszínét jégréteg vonta be, és a mélyben egyre kevesebb hely maradt a víznek. Szerencsére nem történt természeti katasztrófa, de az emberek az egyik reggel arra ébredtek, hogy a híres vízesés a fenekéig befagyott. A rendkívüli látványosság tizenöt napon át tartott. Aztán megenyhült az idő, és a víz újra folyni kezdett.
    Közzétette: www.fenyorveny.hu
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!
    Kapcsolódó cikkek: Befagyott a Niagara-vízesés egy része





    kanadavilaga.com


    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: Ilyen volt a befagyott Niagara a múltban Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top