728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2013. december 11., szerda

    Esemény: Közelebb, mint gondolnád

    "Ha már úgyis Budapesten járunk, gondoltam, jelzem B. Tibornak, Drága Fénytestvérünknek, hogy ha a mai estén lesz összejövetelük, melyen az aktuális eseményeket és feladatokat beszélik meg galaktikus munkacsoportunkban, csatlakozunk hozzájuk.
    Beszélgetésünk során elmondta:
    Morris, aki a 12 kristálykoponya egyike, a héten bejelentkezett nála, és a következőket mondta el:
    Az Esemény már oly közel van, amire nem is számítunk. Az emelkedést megelőzően egy kb. 2 órás időtartamban a Napból olyan energiák áradnak a Földre, melyek a rezgésszint jelentős emelkedését eredményezik.Ennek az első 9 perce egy mindenki számára érzékelhető, nagyon hangos morajló hanghatást fog keletkeztetni, mely kis riadalmat fog kelteni az emberekben.Ezt követően talán azt fogjuk hinni - megzavarodtak az emberek, hisz némelyek furcsa viselkedést fognak produkálni. Ebben az időszakban megtörténik egy kiválasztódás, amelyben lesznek, kik a Fény világa felé, és lesznek, akik a sötétség irányába fordulnak. Ne legyen lelkiismeret-furdalásunk amiatt, hogy szeretteink sem mindannyian a helyes irányt választják. Ők döntenek így."
    "Teremtő Atya végezetül egy kéréssel fordult hozzánk:
    Képzeletben gyújtsunk egy gyufát, s "gyújtsuk be a kanócát annak az Eseményt elindító töltetnek, mely az emelkedés fizikai szintre leképzett Esemény-sorozatát beindítja."
    "Amint fent, úgy lent. Hiszen a magasabb szférákban már az események sora lezajlott, fizikai szintre lehívtuk azt mindazokkal, akik kapcsolódtak ehhez a Szerhez, és immár azoknak folyamatát elindíthattuk."

    Írta: Lőrincz Éva
    magegyseg.blogspot.hu
    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: Esemény: Közelebb, mint gondolnád Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top