• FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2013. szeptember 19., csütörtök

    Ezért nem engedik a rák gyógyítását

    Közel kétmillió amerikai állampolgárt diagnosztizálnak rákkal évente az Államokban. Ez azt jelenti, hogy minden harmadik embert élete során rákkal diagnosztizálnak, az utóbbi század technikai fejlődése ellenére.
    A nyugati orvoslás még mindig nem talált megfelelő gyógymódot a rákra, ami világméretű járvánnyá nőtte ki magát, megdöbbentő méreteket öltve. A statisztikák önmagukért beszélnek:


    az 1900-as évek elején minden 20-ik embernél állapítottak meg rákos betegséget.
    az 1940-es években minden 16-ik embernél
    az 1970-es években minden 10-iknél
    manapság minden 3-ik betegnél állapítanak meg rákot.
    Az elhalálozási arány egyre csökken, azonban a rák továbbra is egyre gyakoribb. Hogy miért? Egyszerű a válasz: a hatalmas gyógyszercégek legnagyobb bevételét a rák elleni kezelés biztosítja, éppen ezért elképzelhetetlen nagy összegek forognak kockán amennyiben valóban sikerül gyógymódot találni a rákos elváltozásra. Egyelőre nagyon hatékonyan sikerül elhallgattatni azokat az egyéneket, akik egy lépéssel közelebb kerülnek a végleges megoldás fele.

    A RÁK-GÉP

    Kérem, értsék meg: a rák nagyon jó üzlet. Ugyan csillagászati összegeket költenek a megelőzési stratégiákra, mint például táplálkozási útmutatók, testmozgás és elhízás következményeinek oktatása és prevenciója. Azonban a pénz ömlik a kezelésekből, eltörpülve mellette a megelőzés illetve a gyógyítás.

    Miért is vágnák le az aranytojást tojó ludat? Amíg a jól olajozott rák-gép működik, hatalmas összegek folynak be a gyógyszeres kezelésekből, sugárterápiákból, sebészi eljárásokból. Egy átlagos rákos beteg közel 50.000 dollárt költ a rák elleni harcára. A kemoterápiás szerek a legdrágábbak világszerte: a legtöbb 3.000-7.000 dollárba kerül havonta.

    Ha ez az iparág lehetővé tenné a gyógyulást, akkor a betegektől befolyó összegek nagymértékben csökkennének, sok cég bukásához vezetnének. Éppen ezért fontosabb a beteg életben tartása, nem pedig a gyógyítása, így kénytelen visszajárni kezelésekre a gyógyulás reményében.

    NE MERJ BÁRKIT IS MEGGYÓGYÍTANI!

    Annak ellenére, hogy hatalmas összegeket ölnek a rákkutatásba, 3 rákos betegből 2 a standard kezelés hatására 5 éven belül meghal. Ez nem is olyan meglepő, ha tudjuk, hogy 3 rák elleni szerből 2 önmagában is rákkeltő. Ezért van az, hogy a kemoterápiában részesülő 20 emberből csak 1 esetén figyelhető meg javulás.

    Az utóbbi száz évben egyre több természetes gyógymódot fejlesztenek ki, nemcsak az Államokban, de mindenhol a rák kezelésére, amelyek valóban hatékonyak tudnak lenni.

    Minden nagyszerű kezdeményezést hevesen elhallgattattak, szőnyeg alá tolta az orvosi monopólium, az orvosokat, kutatókat megtámadták és börtönbe zárták, bevonták a praktizálási engedélyüket is.

    Az orvosi monopólium megőrzése érdekében minden életképes természetes kezelést masszív ellenállással fogad az orvostudomány és a gyógyszeripar. Semmilyen olyan természetes szert nem akarnak a gyógyszercégek terjeszteni, amire nem tudnak szabadalmi engedélyt kérni, vagyis nem lesz bevételi forrás. Egyre szélsőségesebb intézkedéseket eszközölnek a cégek annak érdekében, hogy a természetes szerek nem jussanak el a fogyasztókhoz.

    A gyógyszercégek egyesülete ellenőrzi az összes versenyképes kezelést illetve gyógymódot, amivel az ő kezükben van az engedélyezés is. Magyarul, ha egy szer valóban hatásos, azt mihamarabb el kell tüntetni a piacról.

    Egyszerű megoldások, amelyekkel magunk is csökkenthetjük a rák kialakulásának veszélyét:

    Ételek készítése: az elfogyasztott ételek egyharmada nyers. Nagyon fontos, hogy elkerüljük a sütést, inkább főtt vagy párolt ételeket fogyasszunk.
    Szénhidrát és cukor: csökkentsük vagy teljesen vegyük ki a finomított cukrot, gabona alapú ételeket az étrendünkből. A bio-gabona, feldolgozatlan gabona is ki kell kerüljön az étrendből, mivel ezek mind csökkentik az inzulinérzékenységet, ami hozzájárul a rákos elváltozások kialakulásához.
    Fehérje és zsír: a napi fehérjebevitelt 1 gramm/testsúlykilogrammra kell csökkenteni.
    GMÉ: ugyancsak ki kell iktatni a genetikailag módosított ételeket, mert azokat növényvédőszerekkel kezelnek, amelyek legtöbbje káros az emberi szervezetre.
    Állati alapú omega-3 zsírsav: normalizálni kell a szervezetbe bekerülő omega-3 és -6 zsírsavakat azáltal, hogy a növényi olajokat krill olajra cseréljük.
    Természetes probiotikumok: optimalizálja a bélflórát csökkentve ezáltal a gyulladást és erősítve az immunrendszert.
    Testmozgás: az aktív életmód növeli az inzulinérzékenységet, ami bizonyítottan csökkenti egyes rákos elváltozások kialakulásának veszélyét.
    D-vitamin: tudományos bizonyíték van arra, hogy a megfelelő D-vitaminszint felére csökkentheti a rék rizikóját. Nem kell hát mást tenni, mint napon lenni.
    Alvás: a megfelelő alvás kedvezően befolyásolja a szervezet melatonin szintjét, ami a kialvatlanság miatt megváltozhat, inzulinérzékenység változást okozva, növelve a rák rizikóját.
    Toxinok: csökkentsük a toxinokkal való kapcsolatunkat, mint növényvédőszerek, rovarölők, stb.
    Sugárterhelés: lehetőleg olyan helyen tartózkodjunk, ahol alacsony a sugárterhelés, ahol nincs mobil telefon, Wi-Fi, telefontorony, stb.
    Stressz-menedzsment: a legtöbb betegség hátterében az érzelmi stressz áll. Sokkal fontosabb minden betegség esetében, hogy a lelki problémákat orvosoljuk a fizikaiak előtt.

    MIT TEGYÜNK, HA RÁKKAL DIAGNOSZTIZÁLTAK?

    A legjobb kezelés kétségkívül az, ha megfosztjuk a daganatos sejteket a tápanyagforrástól. A normális sejtek szénhidrátot vagy zsírt képesek égetni az energiáért, azonban a rákos sejtek elvesztik a metabolikus rugalmasságukat. Ezért a felfedezésért kapott dr. Otto Warburg Nobel-díjat 75 évvel ezelőtt. Sajnos ezt az információt egy onkológus sem használja. Folyékony ketogén és hiperbár (magasnyomású) oxigénterápia az, ami megfosztja a sejteket a tápanyagoktól.


    diabetika.info

    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: Ezért nem engedik a rák gyógyítását Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top