• FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2013. július 6., szombat

    Gaia üzenete (2013.júl.6.) /HUNFény/


    Üdvözöllek benneteket felszíni gyermekeim! Földanyátok vagyok!


    Most hozzátok szólok, hogy áttekinthessétek a jelenlegi felszíni világon zajló eseményeket. Egy ország, aminek neve Egyiptom és számtalan kinccsel büszkélkedhet, egy békés váltást kívánok a Felemelkedett Mesterekkel, a Teremtővel, más a belsőmben lakó, páran a felszínemen élő beavatottak közül és a csillagok között élő testvéreitek és nővéreitek közreműködésével, hogy azaz Esemény is, amiről sokatok beszél világom felszíne szerte nyugalomban és békességben menjen le.



    Az elitetek, amelyik még mindig a mérgezésemet hivatott véghezvinni és titeket is létszámilag és tudatilag is rombolni nem nézem tétlenül, de egyben szomorúan veszem tudomásul, hogy sokatok nem hallgat azokra a beavatottakra, akik csak meg akar titeket óvni és menteni a fölösleges és tudatos mérgezésetektől. De ti is ezért tegyétek meg azt, hogy minél többetek letér erről a fölösleges és tudatos önmérgezésről is, ami nemcsak az ételeitekben, hanem a szellemi elfoglaltságaitokban is megmutatkozik. Szeretettel és Egységgel álljatok hozzá és ne más önérdek vagy a verseny kedvéért.



    Az életetek sok hazugsággal van tele, de ezek megtisztulásra kerülnek. Szóval vegyétek tudomásul, hogy többetek tevékenysége, ami csak a hazugságok fenntartására és terjesztésére volt és még mindig hivatott. Szépen fokozatos felgyorsításon keresztül fogom ezeket a hazugságokat az életetekből eltávolítani még akkor is, hogyha boldogok vagytok tőle gyermekeim. Nem rossz szándékból, hanem azért veszem és porlasztom el ezeket a hazugságokat, hogy mindent elölről és tisztalappal indíthassatok el.



    Semmi sem fogja elvonni a figyelmem e felől a tevékenységem felől. Ezért legyetek nyugodtak és bízzatok bennem. Bízzatok a Teremtőben. Az Agarthiakban, a csillagtestvéreitekben és azokban a beavatottakban, akiket a közszolgálat és a feltétel nélküli szeretet vezérel.



    Bármi is történjen veletek az eljövő napokban egyre kevesebbetek fogja látni a most még elitnek nevezett csapatot, akik önkényesen döntenek felőlem és mindenki felől, akiken azt hiszik, hogy uralkodnak. Bujkálni és menekülni fognak próbálni az igazságszolgáltatás elől. De nem lesz lehetőségük rá. Mert nem engedem.
    Akármennyi sarcot és adót vetnek, ki rátok ne fizessétek be nekik! Nem jár nekik belőle semmi! Az a tiétek és magatokra és egymásra költsétek, hogy legyen minden, aminek szükségét érzitek. Nincs már hozzá erejük, hogy megtorolják a ti tetteiteket. Ha mégis megpróbálják, az öklüket magam fogom elszorítani. Ezzel jelet adva magamról, hogy itt vagyok veletek drága felszíni gyermekeim.



    A múlt hónapban történt árvíz is csak figyelmeztetés volt a számukra, ami megmutatta nekik, hogy nem sebezhetetlenek és valamennyire mérsékelték magukat a további elnyomó tetteik kivitelezésében. De ehhez önmagam és a Teremtő ereje sok idő múlva tudja csak kifejteni igazán hatását. De ti gyermekeim viszont sokkal hamarabb tudtok rájuk hatni pusztán az előbb felsorolt kérésemmel is felétek. Használjátok belső erőtök, hogy ez az elit megadja magát.



    Meditáljatok és vizualizáljátok, hogy feladják magukat a Teremtő és a Kozmosz igazságszolgáltatása elé. Kevesetek érti és tudja azt, hogy vigyáznak rátok. De sokatok, aki még mindig félve vagy egyáltalán nem mer erről a vigyázásról tudomást venni. Annak csak később fog megmutatkozni az igazi jelenléte a vigyázóknak, akik között vannak csillagtestvérek, de a Teremtő által teremtett Angyalok is. Akik már bő hét évtizede vigyáznak benneteket. Ezt a csillagtestvérekre vonatkoztatva különösen. Az angyalok, akikkel magam is kapcsolatot tartok. Már több ezer éve dolgoznak értetek és miattatok, hogy ismételten szabadok lehessetek.



    Minden apró jel, amit adok, valamelyik megyétekben azt magam adom ki, hogy vegyétek tudomásul ti alvók is, hogy létezem és nem fantázia szülte vagyok, mint azt sokatok még mindig gondolja rólam.



    Köszönöm a figyelmetek! Fényem vetüljön be benneteket. Gaia voltam.



    Közvetítette: HUNFény
    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: Gaia üzenete (2013.júl.6.) /HUNFény/ Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top