Az elmúlt hetekben, hónapokban feltűnően sok magas rangú politikai, pénzügyi, királyi, illetve egyházi hatalmasság mondott le, amennyire tudható önszántából, vagy éppen rejtélyes körülmények között, olykor pedig egyértelműen kényszer hatására. / ~ alternatív hírek, ébredés, igazság, külföld, letartóztatások, titkok, titkolt hírek, valóság, fényörvény,

Az elmúlt hetekben, hónapokban feltűnően sok magas rangú politikai, pénzügyi, királyi, illetve egyházi hatalmasság mondott le, amennyire tudható önszántából, vagy éppen rejtélyes körülmények között, olykor pedig egyértelműen kényszer hatására. Vannak, akik ellen nyilvánosan vádat emeltek, egyes esetekben letartóztatásokra is sor került. Mindeközben folytatódnak a világ legnagyobb és legbefolyásosabb pénzintézetei körül zajló botrányok, perek és vizsgálatok.
Hogy az alább felsorolt esetek közt van-e összefüggés, azt egyelőre nem tudhatjuk, de puszta számuk is arra enged következtetni, hogy a hatalmi rendszer tektonikus lemezei mozgásba lendültek...

Előzmények:
http://americankabuki.blogspot.hu/p/banker-resignations.html
Sokaknak szemet szúrt a pénzügyi cégek vezető beosztású embereinek tömeges lemondása, nagyjából egy évvel ezelőtt. A fenti oldalon 611 magas rangú bankár 2011 szeptembere és 2012 áprilisa közti lemondásáról található dokumentáció, hivatkozásokkal.

Muppetgate, LIBOR-, pénzmosási botrányok
A 2012-es év során számos, a legnagyobb bankokat érintő botrány rázta meg a pénzügyi világot a Goldman Sachs-nál uralkodó morális állapotokat leleplező „Muppetgate”-től, a teljes világgazdaságra hatást gyakorló és a legnagyobb bankokat érintő kamatmanipulációs botrányon át a pénzmosási ügyek napvilágra kerüléséig, amelyek a Vatikán bankját, vagy a HSBC-hez és a JP Morgan-hez hasonló óriásokat sem kerülték el.
Az év vége felé az angol központi bank egy magas rangú tisztségviselője arra ragadtatta magát, hogy kijelentse: az Occupy mozgalomnak igaza van, majd karácsony táján megdöbbentő dokumentumok kerültek nyilvánosságra, melyek bizonyítják, hogy a mozgalom karhatalmi letörését az USA állami szervei a bankokkal együttműködésben hajtották végre 2011 őszén.
http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/africaandindianocean/maldives/9593412/Former-Maldives-president-arrested.html
Hatalommal való visszaélés vádjával letartóztatták a Maldív-szigetek korábbi elnökét.
http://finance.yahoo.com/news/ex-philippine-president-arrested-plunder-case-101053552.html
Rablás ügyében letartóztatták a Fülöp-szigetek korábbi elnökét.
http://money.cnn.com/2012/11/07/news/economy/treasury-secretary/index.html
Az elnökválasztás másnapján Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter (korábban a New York-i FED elnöke) bejelentette, hogy távozik hivatalából.
http://www.nytimes.com/2012/11/13/us/petraeuss-resignation-highlights-concern-over-military-officers-ethics.html?pagewanted=all&_r=1&
David Petraeus CIA-igazgató - az elnökválasztást követő - váratlan lemondása után számos katonai vezető (köztük több tábornok) kényszerült lemondásra, többnyire erkölcsi indokokra, szex-botrányokra való hivatkozással, máig tisztázatlan körülmények között.
http://index.hu/kulfold/2012/11/14/tobben_is_belebukhatnak_a_cia-igazgato_szexbotranyaba/
Olyan állítások is megfogalmazódtak, melyek szerint a katonaság egy része puccsot tervezett Obama újraválasztásának megakadályozására:
http://www.veteranstoday.com/2012/10/31/press-tv-us-military-planned-mutiny-on-the-bounty-to-topple-obama/
http://curitibainenglish.com.br/government/improvements/brazilian-bank-president-arrested/
Csalás vádjával letartóztatták egy korábban állami irányítás alá vont bank elnökét Brazíliában.
http://rt.com/news/barak-israel-defence-retire-594/
Nem sokkal a legutóbbi gázai konfliktust lezáró tűzszünet után Ehud Barak izraeli védelmi miniszter váratlanul bejelentette lemondását és a politikától való visszavonulását. Barak évtizedeken át volt az izraeli politika meghatározó alakja.
http://www.vg.hu/penzugy/penzugyi-szolgaltatok/libor-utan-euribor-botrany-bontakozik-ki-a-bankok-korul-393525
A LIBOR-botránnyal kapcsolatos első letartóztatások, közben az ügy tovább terebélyesedik.
http://www.huffingtonpost.com/2013/01/03/its-cash-only-vatican-money-laundering_n_2403006.html
A pénzmosási gyanúk miatt leállították a bankkártyás fizetést a Vatikánban.
http://www.chinascopefinancial.com/news/post/21294.html
Csalás vádjával letartóztatták a 6. legnagyobb kínai bank elnökét.
http://index.hu/kulfold/2013/01/06/obama_republikanust_jelol_a_pentagon_elere/
Az USA új hadügyminisztere "nem támogatta a Bush elnök idején végrehajtott iraki csapaterősítést, kétségbe vonta az Irán elleni szankciók szigorításának hatékonyságát és az izraeli lobbi képviselői szerint nem támogatja eléggé a zsidó államot."
http://www.guardian.co.uk/politics/2013/jan/07/lord-strathclyde-resigns-leader-lords
A brit Lordok Házának elnöke több évtized után váratlanul lemondott hivataláról.
http://uk.reuters.com/article/2013/01/08/france-minister-idUKL5E9C89FP20130108
Adócsalás vádjával indul vizsgálat a francia költségvetési miniszter ellen.
http://www.presstv.ir/detail/2013/01/09/282656/slovenia-pm-to-resign-over-corruption/
A szlovén miniszterelnök felajánlotta lemondását a korrupciós gyanúk miatt.
http://www.france24.com/en/20130110-france-sarkozy-investigation-karachigate-scandal-law-corruption
Nicolas Sarkozy, volt francia elnök ellen ismét vizsgálat indul, korrupció gyanúja maitt.
http://www.reuters.com/article/2013/01/11/us-usa-congress-rockefeller-idUSBRE90A0P620130111
Jay Rockefeller szenátor bejelentette visszavonulását a politikától.
http://www.ibtimes.co.uk/articles/423569/20130113/jimmy-savile-satan-sex-abuse.htm
Jimmy Saville, az egyik legismertebb angol tévés személyiség pedofilbotránya, illetve az annak eltusolására tett kísérlet nyomán a BBC története legnagyobb válságába került, melynek eredményeképpen a tv-társaság több vezetője is lemondásra kényszerült. A legújabb vádak szerint Saville és társai sátánista rituálékon, orgiákon vettek részt.
http://www.businesswire.com/news/home/20130114006600/en/BBCN-President-CEO-Alvin-Kang-Step-January
A BBCN bank elnöke és vezérigazgatója is bejelentette lemondását.
http://saharareporters.com/news-page/nigerian-financial-police-arrests-aides-nigerian-billionaire-alakija-fraud
Pénzügyi csalás vádjával tartóztatták le egy milliárdos 7 segédjét Nigériában.
http://www.guardian.co.uk/world/2013/jan/15/pakistan-orders-arrest-prime-minister
A pakisztáni legfelsőbb bíróság korrupció vádjával elrendelte a miniszterelnök letartóztatását.
http://rt.com/news/gold-manhattan-new-york-594/
Németország hazaviteti a külföldi központi bankokban, többek között a New York-i FED-nél letétbe helyezett aranytartalékának jelentős részét.
Ez nem csupán aggodalmakat gerjesztett az aranytartalékokkal kapcsolatban (lásd:http://index.hu/gazdasag/2013/01/16/mennyi_aranya_van_amerikanak/), de arra a tényre is felhívta a figyelmet, hogy az USA központi bankjaként működő FED (Federal Reserve - Szövetségi Tartalék) New York-i intézménye a nála tárolt hatalmas, ám főként más országok tulajdonát képező aranykészletekre támaszkodva, azokat fedezetként használva végzi különféle pénzügyi műveleteit.
„…a FED 'mások aranyával' végzi működését, a hatalmas kincset 'biztosítékként' használva, hogy fedezhesse különböző pénzügyi vállalkozásait."
http://www.origo.hu/nagyvilag/20130128-lemond-beatrix-holland-kiralyno.html
A holland királynő bejelentette lemondását.
http://www.dailymail.co.uk/news/article-2272235/Hillary-Clinton-resigns-67th-secretary-state-leaving-legacy-countries-visited.html
Hillary Clinton benyújtotta lemondását az USA külügyminiszteri posztjáról.
http://hvg.hu/vilag/20130201_Benyujtotta_lemondasat_Hillary_Clinton
http://www.telegraph.co.uk/news/uknews/9859194/The-Queens-finances-to-be-investigated-by-powerful-Westminster-committee.html
Az angol királynő, illetve az uralkodócsalád pénzügyeit hamarosan átvilágítja egy új, erős jogosítványokkal rendelkező parlamenti bizottság. A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a királyi család milyen értéket hoz létre az adófizetők pénzéből.
http://www.origo.hu/nagyvilag/20130211-lemond-xvi-benedek-papa.html
Miután a pápa bejelentette lemondását, napvilágot látott a hír, hogy továbbra is a Vatikánban kíván maradni, ami védettséget nyújt számára az egyház által fedezett szexuális bűntényekkel kapcsolatos perekkel szemben.
http://www.reuters.com/article/2013/02/15/us-pope-resignation-immunity-idUSBRE91E0ZI20130215
Frissítés, febr.20.
http://www.metropol.hu/nagyvilag/cikk/1001098-lemond-a-bolgar-kormany
A bolgár miniszterelnök a kormány nevében bejelentette lemondását, a megszorítások, illetve az áramár-emelés elleni tüntetések és rendőri attrocitások után.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!


valodidemokraciatmost.blog.hu
Oszd meg vagy küldd tovább: / Share To:

Post A Comment: